2010. augusztus. 15., vasárnap

A vonatom reggel 11kor indult és én mégis kora hajnalban már készülődtem.

"Minden évben ilyennek kell lennem?"- gondolkoztam, lelkesen néhány házit csináltam meg, ami mint kiderült elfelejtettem. Reggel 10 órakor már idegesen toporogtam, a reggelizőasztalt elhagyva. A szüleim azt mondták, hogy nyugi és elém emeltek valamit. Hihetetlen volt. Azt hittem elájulok, a legújabb seprűmárkát tarthattam a kezemben: Cyer 2010est, egy gyönyörű csomagban.
"Igazából Ansrew azért jött velem, hogy kiválassza ezt neked, mivel mesélted neki, hogy kéne neked egy új seprű. Vigyázz rá! Ez az ajándékunk a tanévhez!"magyarázta édesanyám. Ez a varázseszköz igazán drága lehetett, de mint a címkéjén fel volt sorolva, igazán hasznos. A címke:

A Cyer 2010:
* Az eddigi leggyorsabb repülő seprű
* 200 kilós teherbírással rendelkezik
* Muglik számára láthatatlan ha ön elmondja ezt a szót: Cyerzeyr. Ha pedig szeretne láthatóvá válni ezt kell kiejtenie: Cyerviserin. Ezt a képességét, Muglibiztosnak hívjuk.
* Természetesen a varázserejű népek látják, akár a láthatatlanná tett seprűt is.
* Iránytű van benne.
* Útbiztos: A testi épségre kifejezetten ügyel.

Aztán kisétáltunk az állomásra és perceken belül fenn voltam a vonaton. Ott összetalálkoztam Vanessával, akivel kezdett jó irányba alakulni a kapcsolatunk. Talán még az is boldogított, hogy minden egyes jó barátom csatlakozott hozzánk és az egész út igazán vicces és boldog volt. Úgy örültem, hogy láthatom a szeretett barátaimat, újra.
Amint megérkeztünk én már a taláromban tündököltem, s a vonatról leszállva még boldogabb voltam, hogy láthattam a jó öreg Grácia Roxfort képét. Beültünk egy fiákerbe, habár a ládák becipelése nem volt túl kényelmes. Egész végig a tájat bámultam. Akármikor visszatértem, mindig andalító volt a látvány. A Roxfort most is kellemes, hangulatos árnyakban pompázott. Eléggé gyorsan elértük a bejáratot, ahonnan egyenesen a Nagyterembe vezetett az út.
Most is imádatos volt a hangulata, s az igazgatói beszéd, a gyerek nyüzsgés is igazán megnyugtató volt, minden visszatért a rendes kerékvágásba.
Az ételek is mint mindig, most is ínycsiklandóak voltak, a hangulat meg pláne tökéletes volt.
Aztán megtudtuk az idei jelszót: Nyúlháj és rohantunk is fel a Caminus klubhelyiségbe. Nagyon hiányzott már ez a látvány, nagyon megnyugtató volt, ám ki kellett pakolni.
Tudtam hova kell mennem, a TündeLakba. Ugyanúgy várt minket a lakhelyünk, mint ahogy ott hagytuk, csak új ágyneművel, kitakarítva. Hmmm, de hiányzott már ez az életmód...