9 óra körül ébredtem. Derengő fény töltötte be a szobát, mely a világos falakkal vidám kompozíciót alkotott.
Ám nem hatott rám ez az összeállítás: még mindig szomorú voltam, a lelkemben vad hóvihar dúlt, ugyanúgy mint odakint.
Körbejárattam a tekintetem a szobán, s annak minden egyes pontján. A mellettem szuszogó tündéren révedeztem a legtöbb ideig. Az orcája könny áztatott volt, de ezzel ellentétben arckifejezése semmit sem árult el érzéseiről.
Fellibbentettem a takarót és óvatosan kikászálódtam az ágyból. Miközben ikremet figyeltem elbotorkáltam a hatalmas ablakig, mely tágas kilátást nyújtott a külvilágra. Összekulcsoltam a karjaimat és néztem a cikázó hópelyheket, amelyek mini kis tündérek módjára jártak heves táncot künn.
Figyeltem a hófehér mulatságot, s észre sem vettem, hogy könnyek csordulnak le az arcomon. Nem szipogtam, nem vágtam grimaszt, csak meredtem az ablakon túl fekvő világba, ahova oly szívesen menekültem volna el minden problémám elől.
Kirohantam volna, hófehér ruhába, táncoltam volna a pelyhes tündérekkel, s végül feküdtem volna a hóban, remélve, hogy megtalál egy angyal, s fölemel- megszabadít minden fájdalomtól, mely e világon ért..
Perceken belül visszatértem a révedezésemből, megtöröltem a pofimat és indultam zuhanyozni, lábujjhegyen, nehogy felébresszem a Drágámat ♥
A fürdő felélénkített, mintha újra pumpálni kezdte volna a szívem a vért- amit eddig nem éreztem. Fogmosás közben dudorásztam és azon gondolkodtam, hogy hogy dobhatnám fel búskomor orcámat.
Végül az egyszerű, mindennapi smink mellett döntöttem, ami most is úgy fénylett rajtam, mint általában. Mosolyogtam a tükörképemnek, habár ez még mindig olyan hamiskás volt- megmutatta mit is érzek legbelül.
De próbáltam nem koncentrálni a bánatra, hanem csak azt az idézetet ismételgettem amit este Cathynek súgtam:
Amikor az élet száz okot ad arra, hogy sírj, mutass fel ezer okot arra, hogy mosolyogj :)
Úgy döntöttem eleget teszek álmodozásaimnak, némi eltéréssel. Magamra kaptam egy kabátot és indultam a bejárati ajtó felé, nem nézve hátra, csak egyenesen meneteltem előre.
Épp szembetalálkoztam Savannáékkal:
- Szia Sue- mondták.
- Varázslatos reggelt- mondtam az egymást karoló kettősnek.
- Hova készülsz kabátba? Ugye nem történt semmi Zackkel!?- nézett rám Savannah.
Elmosolyodtam.
- Semmi magánakció, főleg nem ilyen időben- sandított ki az ablakon túlra Carlie.
- Nyugalom, csak sétálok egyet, de azért köszi, hogy aggódtok- aztán kinéztem az ablakon.- Eléggé szép idő van és a hóvihar már elmúlt- kacsintottam.- És, hogy biztosítsam, hogy mennyire nem szeretnék "magánakciót mutatni" mikor visszajövök befejezzük a Földreszált boszorkány játékot- vigyorogtam.
- Jól van, de siess, a síelésből ki nem maradhatsz- integettek félig megfordulva, mivel én már az ajtónál álltam.
- Oké. Jah, és ha Cathy keresne- beugrott a szuszogó ikrem képe- tudja, hogy hol keressen- természetesen a kedvenc helyén: a hintánál
Kitártam az ajtót és kiléptem az udvarra. Megcsapott egy hűvös szellő, mire az arcom pirosodással válaszolt.
Elindultam az említett hely felé, miközben zenét hallgattam egy mugli eszközön. Meglepően tapasztaltam, hogy nem sírok, csupán a közöny, az unottság tombol bennem, egy csipetnyi magánnyal és komorsággal megfűszerezve.
Leültem a hintába és ringatóztam egy ideig, vagy a hóba meredve gondolkodtam- de semmi értelmes nem jutott az eszembe.
Nemsokára feltűnt Cathy, akinek gyönyörű barna szemét és haját a hó pompás kontrasztba rajzolta ki. Nem is tudom, úgy nézett ki, mint egy tündér, nimfa.
Rám mosolygott, majd helyet foglalt mellettem.
- Szia édesem! Hol voltál? Egész nap kerestelek. Most már végkép bajban vagyok. Úgy felrepítettem Sabrinát, hogy a szüleim életem végig szobafogságban fognak tartani. Tavaly, amikor lekopaszítottam, mert telerajzolta az arcomat vicces rajzokkal, 3 hétre elvették a varázspálcámat, és a baglyomat. Ha emlékszel volt egy időszak, amikor nem írtam. Ez azért volt. Most viszont Mobilicorpus-t és Locomotor-t használtam ellene- hadarta én pedig csak bámultam, ő pedig szégyenlősen a tájat fürkészte.
- Szia! Nyugi, nyugi drágám. Mi történt? Mesélj csak! Igen- igen, emlékszem- bólogattam.
Röviden elmesélte a sztorit, tőmondatokban és én közben jókat nevettem.
- Milyen felelőtlen vagyok- mondta végül.
- Jajj, dehogy, inkább igaz ember, hogy képes vagy felvállalni az érzéseidet, míg ők rejtegetik- simítottam meg a hátát, erősítésképen.
Az órájára nézett és beugrott nekem valami: a síelés.
- Oopsz, azt hiszem a sítúráról lemaradtunk- kacagtunk. Én igazán nem bántam, s ahogy láttam Cathy sem. Nem csak magam miatt, hanem miatta is: tegnap szakítottak, neki még nagyon friss az esemény. De nekem? A legborzalmasabb az az égető vágy, hogy megrohamoznám és megcsókolnám, mikor szomorú és egyben édes pillantásokat küld felém. Mintha ezer év telt el volna az utolsó ölelésétől.
Cathy a tájat fürkészte, melynek aláfestő zenét madárdal szolgáltatott, majd megszólalt, kizökkentve engem a Zack- szindróma tüneteinek felsorolásából.
- Képzeld, amíg kerestelek történt valami- na erre kíváncsi lettem. Na ugyan mi?- Azt hittem a zeneszobában vagy- folytatta-, és odamentem, viszont bent Chris és Zack énekeltek. Emlékszel arra a dalra, amit egyszer írtál, mert rád jött az ihlet. Gyönyörű szép dallama van. - el kezdett dudorászni. - Pont az „ …And than the cold came, the dark day…” résznél tartottak.
- Peerrsszzee, hogy emlékszeee- ledöbbentem, hogy- hogy ezt éneklik. Rögtön az okát kerestem, de még válaszolni sem tudtam rendesen, mert Cathy a nyakamba ugrott. Átölelt és a vállamra hajtott a fejét és zokogott.
Tudtam miért sír. Épp ezért én is sírtam volna vele, de Zack miatt is fájt a szívem. Meredtem a másik dombon lévő fenyőcsoportra és pityeregtem. Mondani akartam pár biztató szót, de nem sikerült.
- Miért történik mind ez? Annyira szerencsétlen vagyok. Pedig olyan szép szünetet terveztem magunknak. Arra vágyok, hogy olyan jól szórakozzunk, mint nyáron a Gartner Summerba. Akkor olyan jó volt minden. Mindig együtt voltunk, és egyfolytában kacarásztunk. Most meg??? Még egymással sem töltjük az időt. Mindig van valami, vagy valaki, aki tönkreteszi a jó pillanatokat. - Cathy a szemembe nézett, s közben könnyeit törölgette. Szipogott párat majd újra megszólalt egy fogadalomtétel keretében:
- Mostantól én, Pure megfogadom, hogy bármi is történjen, soha, de soha nem hagylak, még egyetlen kis pillanatra sem téged, Vadóc - bajtársam, ikrem, twichesem. Átölelt, majd felkacagott, olyan édesen mint az angyalok. - Nagyon jól esik az ölelésed. Csak úgy fáj mindenem. Úgy érzem magam, mint egy reumás Kneazle. - Az utolsó mondatot csak suttogta, majd felkacagott.
- Nyugi, nem is tudok reagálni. Először is: nem vagy szerencsétlen, csak a sors játszik velük őrült tréfát. Másodszor: én pedig azt fogadom meg, hogy mindig, minden körülmények között az én Pureomat megvédem- emeltem az egyik kezemet a szívemre, a másikat a magasba.
- Harmadszor: szerintem meg olyan vagy mint egy elragadó nimfa- mosolyogtam.
- Mit szólnál, ha elmennénk a faházba, és ott ebédelnénk? Nem igazán van kedvem apummal találkozni. Biztos, hogy kikapok Sabrina miatt. - Bólogattam.- Igazából nem érdekel. Jó volt látni, ahogy a levegőben hadonászott.
- Kár, hogy én nem láttam- nevettem fel.
Aztán elvonultunk a kis házba ebédelni, meg melegedni és egészen estig beszélgettünk, amikor aztán visszatértünk a vacsoraidőre, nemsokkal a szellemidézés kezdete előtt.
Miközben Cathyt elszólították a szülei, a nappaliban ültem és figyeltem, ahogy Zack és Cornelia enyeleg. Zack folyamatosan engem nézett, ám mégsem jött oda hozzám, pedig egyik felem úgy várta.
Helyette inkább a banya látogatott meg és kihívott a helyiség mellett lévő folyosóra. Nagy nehezen vettem a fáradtságot és követtem.
- Mit akarsz?- összekulcsoltam a kezem és a falnak dőltem vállal.
- Csak közölni akarom, hogyha, mégegyszer bántjátok Sabrinát velem gyűlik meg a bajotok?
Ridegen meredtem rá, majd felkacagtam
- Húú, de félek- hadonásztam és közbe nevettem.- Cornelia a kis rémisztő. Talán szövetséget is kötöttetek ellenünk? Rendesen félek- vihorásztam.
- Nem tudod ki vagyok és mire vagyok képes- sziszegte, s még az arckifejezése is egy kígyóéra hasonlított.
Összeráncoltam a homlokom.
- Nem tudom? Amikor majdnem vízbe fojtottál egy embert? Én ne tudnám! Közlöm veled cicám, hogy én vagyok az egyetlen ember aki igazán tudja, hogy ki is vagy te! És ha nem akarod, hogy véletlenül valaki is megtudja..- ne bírtam befejezni.
- Nem fogod megtenni, de ahhoz túl erkölcsös vagy- nézett savanyúan.
- Kivárom az alkalmat, hogy a dolog "erkölcsös" legyen. Csak add meg rá az okot!- majd sarkon fordultam és indultam a szellemidézésre.
Cathy rögtön megtalált:
- Hol voltál? UniCorninak egy kicsit savanyú a pofája. - suttogta a fülembe. Én csak elégedetten vigyorogtam.
- Na akkor szórakozzunk. - mondta Meagan.
- Majd akkor mesélsz – átölelt és csatlakoztunk a körhöz. Mielőtt elkezdtük volna Sabrina egy takaróval a hátán, Chris jobb oldalán tipegett be. A látványra Cathy elsápadt és lemerevedett. Majd odafordult hozzám és gúnyosan a fülembe suttogta:- Szegény kis beteg. Mennyire rosszul van. Kell neki a FIÚ segítség? Ezt még megkeseríti. A két fiúlapó kis lányka... Vadóc tiéd UniCorni, enyém Sabribi.
Bólintottam és huncutul elmosolyodtam. A zsebeinkbe nyúltunk...
- Na jó – kezdte el Riley – Ma egy Anna Virgin nevű szellemet idézünk, legalábbis megpróbáljuk. Ő egy középkori fiatal lány volt, akit boszorkányság vádjával megkínoztak, és kivégeztek. Amúgy mugli volt, de az erejében egy kis varázslóvér is folyt. Tehát csukjátok be a szemeiteket. Mindenki koncentráljon! - Megfogtuk egymás kezét. - Anna Virgin szólítunk. Gyere el hozzánk. Ha itt vagy adj jelet! - Miután Cathy kiszállt a körből/elengedte a kezem előrántottam pár golyócskát. Azok gyönyörűségesen megtalálták Corneliát és kellemetlen helyzetbe hozták. Mint egy ártatlan kislány megszólaltam:
- Mi ez a bűz?- mire mindenki eltávolodott UniCorntól.- Olyan illatod van mint a trolltrágyának- vigyorogtam, a pár pillantást vetettem SabRibire is.
- Jaj, milyen szépen szambázol. Ezek szerint nem is vagy olyan rosszul- kacagott Cathy, s vele együtt én is.
- Én nem játszok tovább – sípolt Sabrina, s Cornnal együtt próbált kis sasszézni a teremből. De Cathy ahogy megbombázta Sabrinát, úgy repültek az én eszközeim is, a Trolltrágya után némi Csúszómászó por. Ennek eredményeként kis kígyók, bogarak jelentek meg Cornelia testén, melyek ide- oda tekergőztek a lányon, persze nem voltak annyira veszélyesek, hogy halált okozzanak, de a kellő hatást elérték,
- Szedjétek le rólam! Elég volt. - sipítozott Sabrina az egyik szélről a másikról pedig UniCorni:
- Segítség! Ezek meg fognak ölni engem! Áááá, fúújjj!
- Finite Incantatem! - a szobában lévő minden varázslat megszűnt, amint Cat bátyja közbelépett.
A két áldozat a szobájába ment, mi meg Pureral kimentünk a fedett verandára levegőzni. Ekkor Hópihe, a baglyom egy érdekes levelet hozott, ami nagy hatással lett a következő napjainkra.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése