Az éjszakám nem volt a legcsodálatosabb, hisz a tegnapi napom maga volt a téboly.
Kora hajnal volt amikor felébredtem fél 5, 5 óra közül, de aludni nem bírtam, csak forgolódtam az ágyban, képek villantak be az agyamba, érzelmek a szívembe, de olyan váratlanul és meghatározhatatlan sorrend szerint, hogy úgy döntöttem inkább felkelek.
Elgondolkodtam a tegnapi estén- hisz az utolsó emlékem az volt, hogy a világ homályba fordul. A képet végül nem volt olyan nehéz kirakni: elájultam és Cathy biztosan elhozott idáig, vagy valaki, mondjuk Chris.
Rámosolyogtam Cathyre, aki így is, álomba merülve olyan volt mint egy angyal. Tudtam, hogy neki is nehéz napja volt tegnap, s ezt végképp nem akartam.
Nem akartam, hogy a szenvedésem ő is átélje, s miattam keljen megszorító intézkedéseket hoznia, hisz azért voltam ott, hogy jól érezzük magunkat.
- Hát ha magamnak nem is, de neki dobok egy mentőcsónakot- fogadtam meg magamban mély lélegzetvételek között. Megfogadtam, hogy bármi áron, de nem fogom mutatni az érzéseimet, mindenkinek úgy lesz a legjobb, ha épp megúsz egy drámát.
Kinéztem a pirkadó égboltra, mely bevilágította az egész kinti tájat. Hívogató volt, mégis taszított a tudat, hogy a tegnap estém minden fájdalmát az erdőben ismertem fel, de ha már megtettem a fogadalmat, akkor be is tartom: tisztázom az érzéseimet, ha nem is Zackkel de magamba igen.
Melegítőt húztam és felkötöttem göndör fürtjeimet egy copfba, kesztyűt, sapkát, sálat, kabátot, csizmát húztam, majd a konyhapultról elvettem egy cetlit és egy pennát, s ezt firkantottam rá:
A második mondat első része, nem volt teljesen igaz, de törekedtem rá- egy fiú csak nem taszíthat lelki nyomorba.
Egy utolsó pillantást vettem a szunyókáló Purera, egy gyenge mosoly futott végig az arcomon, mint valami szilaj ló, kifújtam a levegőt, kiléptem a télbe, s az ajtó halkan kalincsra záródott mögöttem.
A táj nem varázsolt el annyira, hogy mindent elfedtessen velem, de nem is baj. Próbáltam gondolkozni, miközben végigkocogtam a kis ösvényen az erdő fölé.
Minden egyes gondolatom fájt, de legfőképp a Zack szó, vagy azok a kis videók az agyamban, melyben átölelt, szélesen, kacéran vigyorgott, vagy úgy becézett angyalom, de a legjobban gyengéd csókjai égettek egy szót a szívembe: SZERETLEK!
Nehéz volt ez nekem- egy lánynak, akinek mindene meg volt, pedig kevesebbel is beérte volna, csak a kapocs maradt volna meg kettőnk között.
Találtam egy virágot, egy virágot, mely az év minden napján vöröslött- s épp ezért nevezték a Szerelem virágjának a mágusok, mert gyógyírt is tudtak készíteni belőle, s melyet a bolgár felfedezője által Lyubovnak hívtak.
Arrogánsan kitéptem a földből, szembe helyeztem magammal. Szipogtam, s az arcom átvizesedett, s én haragosan néztem a virágra, mint valami hibás lélekre, aki mindennek az oka:
- Érezd, amit én érzek, fájjon a szíved úgy mint nekem- lassítottam, nehezemre esett kimondani a következő szót-, Zack. Azért, amit tettél, azért mert eltiportál...- hulltak a könnyeim, majd darabokra téptem a virágot.
Azt mondják, ha valaki széttépi a szerelem virágját, bánatát küldheti párjának... Hát ezért tettem, hogy érezze mennyire szeretem még mindig, s, hogy a szívem most már csak üvegszilánkok egysége, egy nagy kosárban, ami szintén foszladozik- BENNEM.
Mire visszatértem a kis házhoz, minden könnyem helyét kipirult arcvonások vették át, s egy félmosollyal léptem be a házba- az idő fél nyolcra járhatott.
- Heeey! Jó reggelt! Jössz reggelizni? Nem egy 5 csillogós reggeli, de egész finomra sikerült. - mondta vigyorogva Cathy, amint beléptem az ajtón, s egy pohárba készített valami finom.. finom.. finom almás fajhéjas teát- felismertem.
- Csináltam a kedvenc teádból. Almás-fahéjas. Remélem jó lett. - félmosollyal bólintottam és elvettem a teát, de még azt sem bírtam kinyögni, hogy köszi- csak olyan halkan mint egy légy. Kicsit esetlen voltam egész reggeli alatt, csak néha fűztem hozzá, hogy "Ez nagyon finom", "Igen, jót tett ez a kis kocogás", illetve válaszoltam néhány felmerülő kérdésére.
- Tudod mi? Fejezzük be a reggelit, és csinosítsuk ki magunkat. Vágjunk vissza a ribiknek. Szerintem itt valami félreértés lehet.
Barátosném a messzeséget kémlelte, míg én azon voltam, hogy jó arcot vágjak a dologhoz, de csak annyi lett belőle, hogy bájosan mosolyogtam és követtem Cathyt. A házba készültünk, mert jégszobor kiállításra mentünk. Az ötlet nem volt nagy kedvemre, de a fogadalom, az fogadalom- s én megfogadtam, hogy nem rontom el az itt töltött telelést :)
Bementünk a házba, én kissé félszegen. Figyeltem a mellettem álló tubicákat, ahogy egymásba felejtkeznek. Elpirultam, hisz ez számomra kellemetlen volt- tegnap vesztettem el a pasimat, de inkább nézelődtem, pontosabban néztem a csillárt, nehogy elrontsam a pillanatot, pedig ahogy láttam, ez sikertelen volt.
Nem volt könnyű, ahogy láttam Zacket Corneliával, mint valami hatalmas ütés az arcomra, de nem néztem oda- mintha ez valamennyit is javítana a tényen.
Amikor épp befelé haladtunk láttam, hogy Zack megindul felénk. Kettős érzést váltott ki: izgulni kezdtem és sértődött voltam. Elrántottam a fejem, s mire visszapillantottam rá furcsán tekintett Cathyre- tudtam, hogy lemaradtam valamiről.
Arra kaptam fel a fejem, amikor Cornelia kapálózott, ugrándozott, rikácsolt, s kinézete eltorzult. Ez a napon elsőként- megnevettetett.
- Sue! Nézd milyen jó haja van. Ilyet, ha szeretnék sem tudnék csinálni. - Jó volt együtt röhögcsélni az ősellenségem ábrázatán, s Zack elkomorodott arckifejezésén.
- Parancsolj, ha neked ez a nyálgép kell, aki pár bogárt nem tud hatástalanítani, csak verni a száját, hát gratulálok!- mondtam magamban keserűen.
Elmélkedésemből egy puszi rántott ki: Cathy volt a tettes. Enyhén felkacagtam, s valahogy meleg érzés árasztott el.
- Gyere, nézzük meg a híres varázslók jégszobrait- mondta a műterem felé intve. Én meg is indultam, s észrevettem, hogy Cath lemaradt, de láttam, hogy Chris is vele van, szóval úgy voltam vele, hogy majd utolér.
A műalkotások termében minden egyes kreáció másként hatott rám, mint általában- ennek is csak az érzelmi töltetem lehetett az oka. Körbejártuk az egész múzeumot, és egy fél órával később Cornelia trappolt oda hozzánk, csodálatos hajkoronájával (ami megmosolyogtatott) és dúvad szerű nézésével.
- Olcsó kis trükk volt! - mondta igen haragosan ránk nézve. Cat felnevetett.
- Azért jó volt látni, ahogy táncolsz. Egész tehetséges vagy- felkacagtam erre, egy jó nagyot, de édeset.
- Ahogy pasikat lopni is, ugye? - Cathy megtántorodott, ahogy én is. Köpni nyelni nem tudtam, csak mélyeket próbáltam lélegezni, hogy nehogy rám törjön egy idegroham.
Megvázoltam a képet:, a terv egyszerű volt ám mégis elég kreatív Corn ellen: egy jobb egyenes és betört az orra. Voala :) De nem cselekedtem.
- Azt ajánlom vigyázz magadra, mert következőre nem bogarakat kapsz, hanem valami jobbat. A kezedben van a választás. - mondta mérgesen Leah. - Ja... Jut eszem! Jobb, ha lekopsz Zackről. Nem szereti az ápolatlanokat. - a lány hajára mutatott, aki erre még jobban grimaszolt, majd újra rápillantott a mögöttünk álló hatalmas Merlin szoborra. Én még egy pillanatig farkasszemet néztem Miss Erissonnal, de valami kizökkentett a játszmából.
- Sue Gartner? - egy mély, ismerős hang csendült meg mellettem, Cathy hátánál. Cathy 180 fokos fordulatot tett, szemei elkerekedtek, s kacéran pillantott rám.
- Kevin!- kiáltottam fel boldogan, mert vele mindig jó volt lenni, s nagyon sok kellemes emlékem volt róla, elfeledtette velem Zacket. A fiú totál belém volt zúgva, de én tisztáztam a dolgot, hogy nekem van pasim, az ő dumstrangos haverja. Ismerték egymást, hisz Kevin Goldspink még elsőbe a volt pasim sulijába járt- de furi kiondani, "volt pasi"- és cska aztán került át a Roxiba. De azért gondolom leesett neki a szitu és őszintén nem bántam a bókjait, belepirultam. De nem csak az ő tekintetét éreztem magamon, köztük volt Zack tekintete is, de nem zavart.
- Örülök, hogy találkozunk- mondta, aztán indítványozott két arcra- puszit, amit elfogadtam, persze mint jó barát.
- Hát még én! Rég beszéltünk, nem írtál vissza a legutóbbi baglyomra. Hogy telik a szünet?- mosolyogtam, aztán a mellettem vigyorgó Catre mutattam.- Óó, és ő itt Cathleen Leah Wood, az én leges legjobb barátnőm, Twichesem és most náluk vendégeskedek egy pár napig- vigyorogtam.
- Igen, pontosan pár napig, ami pontosan fél hónap- fűztem hozzá.
Egész kellemesen szórakoztam, viszont a család indult hazafelé, s el is búcsúztunk egymástól. Dél felé járhatott az idő, amikor végre hazakerültünk, s jobbára kezdtem Cathyvel beszélgetni- talán ez a kis bókolgatás jót tett az egómnak és elnyomta a hatalmas bánatomat.
Amíg Cathy kajáért várt a konyhában én a nappaliban olvastam a Reggeli Prófétát és olvastam, amikor megláttam Zack szomorú pillantásait.
- Nem, nem, nem... nem... nem hatsz meg!- mondtam ridegen magamnak, majd újra belemerültem a friss hírek világába.
Megkaptuk a finom ebédet, levonultunk a kis házba. Mondani akartam Cathynek, hogy nem muszáj velem ennie, hisz a családja fontosabb,a mikor elkezdett egy csirkecombnak szalsza leckéket adni. Dőltünk a nevetéstől, akkor is, amikor a rizses hús Catre ölött.
Jobb kedvem volt, habár az álmaimban még mindig kergetett a fájdalom,nem bírtam legyőzni.
Fél öt előtt ébredtem fel. Cathy ágya üres volt és vetetlen. Épp azon filóztam, hogy merre járhat, amikor teaöntés közben megláttam az üzenetét a parafatáblán és ezzel le is zártam az ügyet- Chrisnél volt és legalább boldog lehetett vele, hisz ők még járnak és önfeledten szerezik egymást. Az utolsó tagmondat gombócot képzett a gyomromban.
Bebújtam az ágyamba és kicsit olvastam a Muglibáj című könyvet. Némi zajt hallottam odakintről, de túlságosan bele voltam merülve a kötetbe, hogy egyszerűen csak kizártam a hangomat.
A tea elhűlt a kezemben, s az idő is csak fél és háromnegyed öt között cikázott, s a könyvet kiolvastam (már csak 3 oldal volt). Úgy döntöttem, hogy felmegyek a házba. Nehezen határoztam el magam, de kellett némi olvasmány és a cuccaim fele a házikóban volt. Felfelé menet épp azon gondolkoztam, hogy lehozom Cathy olvasmányát, amiről annyit áradozott, plusz az is eszembe jutott, hogy visszaköltözheténk- nem akartam, hogy ilyen áldozatot hozzon értem Leah és kiszakadjon a családja köréből.
Beléptem a szobánkba, ahol sötétség volt, s valaki gondterhes arccal meredt maga elé. Felkapcsoltam a villanyt és megpillantottam Zack arcát, szemiben remény csillant meg.
- Mit keresel itt?- kérdeztem erélyesen, erélyesebben mint ahogy elképzeltem. De örültem annak is, hogy meg tudtam szólalni.
- Téged.
- Sajnálom, de nincs időm holmi kamu előadást meghallgatni- s épp kezdtem volna kimondani azt amit érzek, amikor erős, éles, magas ugatás ütötte meg a fülem, s ettől, ahogy az egész ház zengett megsüketültem. Kitártam az ajtót, s ott állt Sziszyke, egy ruhadarabbal a szájában. Teljesen megrémültem: Cathy lila, gyöngykirakásos pólójának egy darabja volt.
- Te jó ég!- guggoltam le a kutyusomhoz.- Mi történt? Baj van?- néztem rá könnyes szemekkel, ő meg felvakkantott.
Zack épp mögém somfordált és kérdezni akart valamit, de én felugrottam, kifutottam a folyosóra, s csak annyit kiáltottam neki vissza:
- Azonnal szólj Mr Woodnak, Cathyvel baj van!- remegett a hangom, s futottam Sziszy után. Le a lépcsőn, át az alsó szinten. Ott megtorpantam, s előhúztam a pálcámat.
- Invito Cyer!- kiengedtem Sziszyt az ajtón, ő futott az erdő felé, keresztül az udvaron én pedig ráugrottam a megérkezett seprűmre és nem messze tőle, a levegőben repültem, követtem.
Havazott, ami még jobban rám hozta a frászt, főleg, hogy csak pulcsiban voltam, úgy ahogy ő is.
Megtorpantam, Cathy feküdt átfagyva a hóban, fölötte pedig Chris. Sziszyke ott ugatott, Chrisre akart támadni. Leugrottam a seprűmről és Cathy felé hajoltam.
- Shh, Sziszy!- mire ő elhallgatott.
- Cathy, hahó, drágám!- veregettem az arcát esetlenül, aztán felkaptam a fejem Chrisre.
- Mi ez itt alatta és mi ez a folt a fején? Mi a fészkes torlltakonyt műveltél vele?- dühödtem rá.
Cat fején egy kis, parányi méretű monokli húzódott, a homlokán. Alatta pedig, valami hóval borított, szúrós növény feküdt.
- Vigyük innen!- szóltam az uncsitesómnak, mire ő a két karjába zárta és megemelte.
- Gyere, hozd ide!- mondtam, már - már parancsolóan, rá akartam rakni a seprűre, hogy könnyebb legyen visszavinni. Amint láttam, hogy Cathy szemein könnycseppek húzódnak, s hogy arckifejezése milyen szomorú megcsorbult a szívem. Plusz át volt fázva, hisz egy szál pulcsiba volt, illetve egy ismeretlen növényre érkezett, a fejét meg beverte. Mielőtt visszaindultunk volna, Samre pillantottam.
- Mi történt?- kérdeztem aggódóan.
- Valamit félreértett és- mondta bátortalanul, s megjelent a bokrok takarásában Sabrina.
Nem volt visszaút, bedühödtem. Szemeim vörös tűzben égtek, szívem dühben lángolt, tudtam, hogy történt a két jómadár között valami.
- Te eszetlen barom! Figyelmeztettelek! Figyelmeztettelek- kiáltottam, s visszhangzott az erdő. Ő hátrálni kezdett.
- Te, te kis szipirtyó, te kis piranha! Te, meg a Corni babácskád összeilletek. Pasilopó sarkik!- ő csak mosolygott, Samy pedig tekintett ide- oda köztünk, de leginkább Cathyre figyelt, aki a seprűn feküdt, biztonságban.
Én egy hirtelen mozdulattal előrántottam a pálcámat, s rájuk szegeztem:
- Ha ezt hittétek, ez csak így megy, áttaposunk az embereken, akkor nagyon nagyot tévedtek- ordítottam, felemelt pálcával.
- Csípd meg!- néztem Sziszyre, mire az nekiugrott Chrisnek. Nem sokat ártott neki, de lefoglalta a srácot, akinél nem volt pálca.
- Nyaljál sót! Petrificus totalus!- mutattam rá, mire a ribi megdermedt, s égő tekintetét rám szegezte.
- Te pedig- fordultam a rokonom felé-, Rictusempra!- mondtam, s ő még motyogott valamit, de nem figyeltem rá. Valami olyasmi lehetett, hogy "Ne hagyj itt, nem tettem semmit!"- de igazán nem tudtam.
Sziszykével, s a seprűn fekvő Cathyvel megindultam. Én és Sziszy sétálva kísértük Cathyt, kit a karjaim erősen fogtak, nehogy lebillenjen a járgányról. Dühös voltam, eszméletlenül, de szerencsére nem hamarkodtam el az átok választását- ezek könnyű átkok voltak, amelyekért nem kaphattam megrovást.
Félúton találkoztunk a családdal, akik csak idővel tudták meg Zacktől a történteket, mert Cornelia lefoglalta- ahogy hallottam Shelbytől.
- Óóó, s még van ott a hintánál két jómadár- préseltem ki a szavakat a fogaim között, sziszegve.
Egyenesen a házba vittem, ott ágyba bújtattuk. Míg Cathyt az apja vizsgálta- mert ugye belefeküdt abba az ismeretlen növénybe- lementem a cuccainkért a faházba. Mindent összeszedtem és felvittem a szobánkba, ahol a barátném feküdt- ennek is meg volt az oka: meg kellett védenünk magunkat és ha harc, hát legyen harc.
Estére megnyugodtam, egy kissé. A vacsorát az ágyamban fogyasztottam, ahol egy lámpa adott fényt az olvasáshoz. 10 percenként néztem rá Cathyre- még fürödni is csak nagy nehezen mentem el.
Egyszer csak, felnyögött én pedig odatipegtem azon nyomban hozzá. Leültem az ágyára, ami eléggé terjedelmes volt.
- Ne beszélj, csak pihenj!- kómásan nézett szét szobában.- Fent vagyunk a szobánkba- emeltem fel a fejem-, csak úgy őrizhetjük meg a becsületünket ha harcolunk- mondtam, kissé ridegen.
Az arckifejezése leírhatatlan volt, olyan, mint egy egy angyal, egy síró angyal. Bebújtam mellé a takaró alá, úgy hogy a vállamhoz rakhassa a fejét, hisz csak ültem.
Átkaroltam a fejét, s beszélni kezdtem hozzá:
- Ez a mi területünk, jobbak vagyunk mint ők- beszéltem kedvesen.- Tudom, hogy nehéz napod volt, de- hangsúlyoztam ezt az utolsó szót- minden fájdalom el fog múlni- pusziltam meg a feje búbját és egy könnycsepp gurult le a frissen mosott arcomon.
- Minden fájdalom elmúlik, mert tudod, "Amikor az élet száz okot ad arra, hogy sírj, mutass fel ezer okot arra, hogy mosolyogj!" - öleltem át szorosabban.- Egyébként olyan veszélyes vagy- kacagtam kissé hamisan-, beütötted a buksid landoláskor, belefeküdtél valami növénybe, aminek érzéstelenítő hatása van, fejfájást és lázat okoz, de semmi komplikált- mondtam megnyugodva.
- Szeretlek, hugicám- súgtam neki, még egyszer puszit nyomva a kobakjára, aztán eloltottam a lámpát. El kezdtem dúdolni, s végül csendes álmot hozott az éj.
Kora hajnal volt amikor felébredtem fél 5, 5 óra közül, de aludni nem bírtam, csak forgolódtam az ágyban, képek villantak be az agyamba, érzelmek a szívembe, de olyan váratlanul és meghatározhatatlan sorrend szerint, hogy úgy döntöttem inkább felkelek.
Elgondolkodtam a tegnapi estén- hisz az utolsó emlékem az volt, hogy a világ homályba fordul. A képet végül nem volt olyan nehéz kirakni: elájultam és Cathy biztosan elhozott idáig, vagy valaki, mondjuk Chris.
Rámosolyogtam Cathyre, aki így is, álomba merülve olyan volt mint egy angyal. Tudtam, hogy neki is nehéz napja volt tegnap, s ezt végképp nem akartam.
Nem akartam, hogy a szenvedésem ő is átélje, s miattam keljen megszorító intézkedéseket hoznia, hisz azért voltam ott, hogy jól érezzük magunkat.
- Hát ha magamnak nem is, de neki dobok egy mentőcsónakot- fogadtam meg magamban mély lélegzetvételek között. Megfogadtam, hogy bármi áron, de nem fogom mutatni az érzéseimet, mindenkinek úgy lesz a legjobb, ha épp megúsz egy drámát.
Kinéztem a pirkadó égboltra, mely bevilágította az egész kinti tájat. Hívogató volt, mégis taszított a tudat, hogy a tegnap estém minden fájdalmát az erdőben ismertem fel, de ha már megtettem a fogadalmat, akkor be is tartom: tisztázom az érzéseimet, ha nem is Zackkel de magamba igen.
Melegítőt húztam és felkötöttem göndör fürtjeimet egy copfba, kesztyűt, sapkát, sálat, kabátot, csizmát húztam, majd a konyhapultról elvettem egy cetlit és egy pennát, s ezt firkantottam rá:
A második mondat első része, nem volt teljesen igaz, de törekedtem rá- egy fiú csak nem taszíthat lelki nyomorba.Egy utolsó pillantást vettem a szunyókáló Purera, egy gyenge mosoly futott végig az arcomon, mint valami szilaj ló, kifújtam a levegőt, kiléptem a télbe, s az ajtó halkan kalincsra záródott mögöttem.
A táj nem varázsolt el annyira, hogy mindent elfedtessen velem, de nem is baj. Próbáltam gondolkozni, miközben végigkocogtam a kis ösvényen az erdő fölé.
Minden egyes gondolatom fájt, de legfőképp a Zack szó, vagy azok a kis videók az agyamban, melyben átölelt, szélesen, kacéran vigyorgott, vagy úgy becézett angyalom, de a legjobban gyengéd csókjai égettek egy szót a szívembe: SZERETLEK!
Nehéz volt ez nekem- egy lánynak, akinek mindene meg volt, pedig kevesebbel is beérte volna, csak a kapocs maradt volna meg kettőnk között.
***
2 óráig futkároztam az erdőben, fájdalmasan, elmélázva, szomorúan, megvetően, de szerelmesen. Próbáltam azt mondani, hogy "Itt a pont", de sajnos nem ment :/ A szívem segítségért kiáltott, mikor az agyam gonosz tervekkel szőtte be azt, s ez könnycseppeket ejtett az orcámon.Találtam egy virágot, egy virágot, mely az év minden napján vöröslött- s épp ezért nevezték a Szerelem virágjának a mágusok, mert gyógyírt is tudtak készíteni belőle, s melyet a bolgár felfedezője által Lyubovnak hívtak.
Arrogánsan kitéptem a földből, szembe helyeztem magammal. Szipogtam, s az arcom átvizesedett, s én haragosan néztem a virágra, mint valami hibás lélekre, aki mindennek az oka:
- Érezd, amit én érzek, fájjon a szíved úgy mint nekem- lassítottam, nehezemre esett kimondani a következő szót-, Zack. Azért, amit tettél, azért mert eltiportál...- hulltak a könnyeim, majd darabokra téptem a virágot.
Azt mondják, ha valaki széttépi a szerelem virágját, bánatát küldheti párjának... Hát ezért tettem, hogy érezze mennyire szeretem még mindig, s, hogy a szívem most már csak üvegszilánkok egysége, egy nagy kosárban, ami szintén foszladozik- BENNEM.
***
Mire visszatértem a kis házhoz, minden könnyem helyét kipirult arcvonások vették át, s egy félmosollyal léptem be a házba- az idő fél nyolcra járhatott.
- Heeey! Jó reggelt! Jössz reggelizni? Nem egy 5 csillogós reggeli, de egész finomra sikerült. - mondta vigyorogva Cathy, amint beléptem az ajtón, s egy pohárba készített valami finom.. finom.. finom almás fajhéjas teát- felismertem.
- Csináltam a kedvenc teádból. Almás-fahéjas. Remélem jó lett. - félmosollyal bólintottam és elvettem a teát, de még azt sem bírtam kinyögni, hogy köszi- csak olyan halkan mint egy légy. Kicsit esetlen voltam egész reggeli alatt, csak néha fűztem hozzá, hogy "Ez nagyon finom", "Igen, jót tett ez a kis kocogás", illetve válaszoltam néhány felmerülő kérdésére.
- Tudod mi? Fejezzük be a reggelit, és csinosítsuk ki magunkat. Vágjunk vissza a ribiknek. Szerintem itt valami félreértés lehet.
Barátosném a messzeséget kémlelte, míg én azon voltam, hogy jó arcot vágjak a dologhoz, de csak annyi lett belőle, hogy bájosan mosolyogtam és követtem Cathyt. A házba készültünk, mert jégszobor kiállításra mentünk. Az ötlet nem volt nagy kedvemre, de a fogadalom, az fogadalom- s én megfogadtam, hogy nem rontom el az itt töltött telelést :)
Bementünk a házba, én kissé félszegen. Figyeltem a mellettem álló tubicákat, ahogy egymásba felejtkeznek. Elpirultam, hisz ez számomra kellemetlen volt- tegnap vesztettem el a pasimat, de inkább nézelődtem, pontosabban néztem a csillárt, nehogy elrontsam a pillanatot, pedig ahogy láttam, ez sikertelen volt.
Nem volt könnyű, ahogy láttam Zacket Corneliával, mint valami hatalmas ütés az arcomra, de nem néztem oda- mintha ez valamennyit is javítana a tényen.
Amikor épp befelé haladtunk láttam, hogy Zack megindul felénk. Kettős érzést váltott ki: izgulni kezdtem és sértődött voltam. Elrántottam a fejem, s mire visszapillantottam rá furcsán tekintett Cathyre- tudtam, hogy lemaradtam valamiről.
Arra kaptam fel a fejem, amikor Cornelia kapálózott, ugrándozott, rikácsolt, s kinézete eltorzult. Ez a napon elsőként- megnevettetett.
- Sue! Nézd milyen jó haja van. Ilyet, ha szeretnék sem tudnék csinálni. - Jó volt együtt röhögcsélni az ősellenségem ábrázatán, s Zack elkomorodott arckifejezésén.
- Parancsolj, ha neked ez a nyálgép kell, aki pár bogárt nem tud hatástalanítani, csak verni a száját, hát gratulálok!- mondtam magamban keserűen.
Elmélkedésemből egy puszi rántott ki: Cathy volt a tettes. Enyhén felkacagtam, s valahogy meleg érzés árasztott el.
- Gyere, nézzük meg a híres varázslók jégszobrait- mondta a műterem felé intve. Én meg is indultam, s észrevettem, hogy Cath lemaradt, de láttam, hogy Chris is vele van, szóval úgy voltam vele, hogy majd utolér.
A műalkotások termében minden egyes kreáció másként hatott rám, mint általában- ennek is csak az érzelmi töltetem lehetett az oka. Körbejártuk az egész múzeumot, és egy fél órával később Cornelia trappolt oda hozzánk, csodálatos hajkoronájával (ami megmosolyogtatott) és dúvad szerű nézésével.
- Olcsó kis trükk volt! - mondta igen haragosan ránk nézve. Cat felnevetett.
- Azért jó volt látni, ahogy táncolsz. Egész tehetséges vagy- felkacagtam erre, egy jó nagyot, de édeset.
- Ahogy pasikat lopni is, ugye? - Cathy megtántorodott, ahogy én is. Köpni nyelni nem tudtam, csak mélyeket próbáltam lélegezni, hogy nehogy rám törjön egy idegroham.
Megvázoltam a képet:, a terv egyszerű volt ám mégis elég kreatív Corn ellen: egy jobb egyenes és betört az orra. Voala :) De nem cselekedtem.
- Azt ajánlom vigyázz magadra, mert következőre nem bogarakat kapsz, hanem valami jobbat. A kezedben van a választás. - mondta mérgesen Leah. - Ja... Jut eszem! Jobb, ha lekopsz Zackről. Nem szereti az ápolatlanokat. - a lány hajára mutatott, aki erre még jobban grimaszolt, majd újra rápillantott a mögöttünk álló hatalmas Merlin szoborra. Én még egy pillanatig farkasszemet néztem Miss Erissonnal, de valami kizökkentett a játszmából.
- Sue Gartner? - egy mély, ismerős hang csendült meg mellettem, Cathy hátánál. Cathy 180 fokos fordulatot tett, szemei elkerekedtek, s kacéran pillantott rám.
- Kevin!- kiáltottam fel boldogan, mert vele mindig jó volt lenni, s nagyon sok kellemes emlékem volt róla, elfeledtette velem Zacket. A fiú totál belém volt zúgva, de én tisztáztam a dolgot, hogy nekem van pasim, az ő dumstrangos haverja. Ismerték egymást, hisz Kevin Goldspink még elsőbe a volt pasim sulijába járt- de furi kiondani, "volt pasi"- és cska aztán került át a Roxiba. De azért gondolom leesett neki a szitu és őszintén nem bántam a bókjait, belepirultam. De nem csak az ő tekintetét éreztem magamon, köztük volt Zack tekintete is, de nem zavart.
- Örülök, hogy találkozunk- mondta, aztán indítványozott két arcra- puszit, amit elfogadtam, persze mint jó barát.
- Hát még én! Rég beszéltünk, nem írtál vissza a legutóbbi baglyomra. Hogy telik a szünet?- mosolyogtam, aztán a mellettem vigyorgó Catre mutattam.- Óó, és ő itt Cathleen Leah Wood, az én leges legjobb barátnőm, Twichesem és most náluk vendégeskedek egy pár napig- vigyorogtam.
- Igen, pontosan pár napig, ami pontosan fél hónap- fűztem hozzá.
Egész kellemesen szórakoztam, viszont a család indult hazafelé, s el is búcsúztunk egymástól. Dél felé járhatott az idő, amikor végre hazakerültünk, s jobbára kezdtem Cathyvel beszélgetni- talán ez a kis bókolgatás jót tett az egómnak és elnyomta a hatalmas bánatomat.
Amíg Cathy kajáért várt a konyhában én a nappaliban olvastam a Reggeli Prófétát és olvastam, amikor megláttam Zack szomorú pillantásait.
- Nem, nem, nem... nem... nem hatsz meg!- mondtam ridegen magamnak, majd újra belemerültem a friss hírek világába.
Megkaptuk a finom ebédet, levonultunk a kis házba. Mondani akartam Cathynek, hogy nem muszáj velem ennie, hisz a családja fontosabb,a mikor elkezdett egy csirkecombnak szalsza leckéket adni. Dőltünk a nevetéstől, akkor is, amikor a rizses hús Catre ölött.
Jobb kedvem volt, habár az álmaimban még mindig kergetett a fájdalom,nem bírtam legyőzni.
Fél öt előtt ébredtem fel. Cathy ágya üres volt és vetetlen. Épp azon filóztam, hogy merre járhat, amikor teaöntés közben megláttam az üzenetét a parafatáblán és ezzel le is zártam az ügyet- Chrisnél volt és legalább boldog lehetett vele, hisz ők még járnak és önfeledten szerezik egymást. Az utolsó tagmondat gombócot képzett a gyomromban.
Bebújtam az ágyamba és kicsit olvastam a Muglibáj című könyvet. Némi zajt hallottam odakintről, de túlságosan bele voltam merülve a kötetbe, hogy egyszerűen csak kizártam a hangomat.
A tea elhűlt a kezemben, s az idő is csak fél és háromnegyed öt között cikázott, s a könyvet kiolvastam (már csak 3 oldal volt). Úgy döntöttem, hogy felmegyek a házba. Nehezen határoztam el magam, de kellett némi olvasmány és a cuccaim fele a házikóban volt. Felfelé menet épp azon gondolkoztam, hogy lehozom Cathy olvasmányát, amiről annyit áradozott, plusz az is eszembe jutott, hogy visszaköltözheténk- nem akartam, hogy ilyen áldozatot hozzon értem Leah és kiszakadjon a családja köréből.
Beléptem a szobánkba, ahol sötétség volt, s valaki gondterhes arccal meredt maga elé. Felkapcsoltam a villanyt és megpillantottam Zack arcát, szemiben remény csillant meg.
- Mit keresel itt?- kérdeztem erélyesen, erélyesebben mint ahogy elképzeltem. De örültem annak is, hogy meg tudtam szólalni.
- Téged.
- Sajnálom, de nincs időm holmi kamu előadást meghallgatni- s épp kezdtem volna kimondani azt amit érzek, amikor erős, éles, magas ugatás ütötte meg a fülem, s ettől, ahogy az egész ház zengett megsüketültem. Kitártam az ajtót, s ott állt Sziszyke, egy ruhadarabbal a szájában. Teljesen megrémültem: Cathy lila, gyöngykirakásos pólójának egy darabja volt.
- Te jó ég!- guggoltam le a kutyusomhoz.- Mi történt? Baj van?- néztem rá könnyes szemekkel, ő meg felvakkantott.
Zack épp mögém somfordált és kérdezni akart valamit, de én felugrottam, kifutottam a folyosóra, s csak annyit kiáltottam neki vissza:
- Azonnal szólj Mr Woodnak, Cathyvel baj van!- remegett a hangom, s futottam Sziszy után. Le a lépcsőn, át az alsó szinten. Ott megtorpantam, s előhúztam a pálcámat.
- Invito Cyer!- kiengedtem Sziszyt az ajtón, ő futott az erdő felé, keresztül az udvaron én pedig ráugrottam a megérkezett seprűmre és nem messze tőle, a levegőben repültem, követtem.
Havazott, ami még jobban rám hozta a frászt, főleg, hogy csak pulcsiban voltam, úgy ahogy ő is.
Megtorpantam, Cathy feküdt átfagyva a hóban, fölötte pedig Chris. Sziszyke ott ugatott, Chrisre akart támadni. Leugrottam a seprűmről és Cathy felé hajoltam.
- Shh, Sziszy!- mire ő elhallgatott.
- Cathy, hahó, drágám!- veregettem az arcát esetlenül, aztán felkaptam a fejem Chrisre.
- Mi ez itt alatta és mi ez a folt a fején? Mi a fészkes torlltakonyt műveltél vele?- dühödtem rá.
Cat fején egy kis, parányi méretű monokli húzódott, a homlokán. Alatta pedig, valami hóval borított, szúrós növény feküdt.
- Vigyük innen!- szóltam az uncsitesómnak, mire ő a két karjába zárta és megemelte.
- Gyere, hozd ide!- mondtam, már - már parancsolóan, rá akartam rakni a seprűre, hogy könnyebb legyen visszavinni. Amint láttam, hogy Cathy szemein könnycseppek húzódnak, s hogy arckifejezése milyen szomorú megcsorbult a szívem. Plusz át volt fázva, hisz egy szál pulcsiba volt, illetve egy ismeretlen növényre érkezett, a fejét meg beverte. Mielőtt visszaindultunk volna, Samre pillantottam.
- Mi történt?- kérdeztem aggódóan.
- Valamit félreértett és- mondta bátortalanul, s megjelent a bokrok takarásában Sabrina.
Nem volt visszaút, bedühödtem. Szemeim vörös tűzben égtek, szívem dühben lángolt, tudtam, hogy történt a két jómadár között valami.
- Te eszetlen barom! Figyelmeztettelek! Figyelmeztettelek- kiáltottam, s visszhangzott az erdő. Ő hátrálni kezdett.
- Te, te kis szipirtyó, te kis piranha! Te, meg a Corni babácskád összeilletek. Pasilopó sarkik!- ő csak mosolygott, Samy pedig tekintett ide- oda köztünk, de leginkább Cathyre figyelt, aki a seprűn feküdt, biztonságban.
Én egy hirtelen mozdulattal előrántottam a pálcámat, s rájuk szegeztem:
- Ha ezt hittétek, ez csak így megy, áttaposunk az embereken, akkor nagyon nagyot tévedtek- ordítottam, felemelt pálcával.
- Csípd meg!- néztem Sziszyre, mire az nekiugrott Chrisnek. Nem sokat ártott neki, de lefoglalta a srácot, akinél nem volt pálca.
- Nyaljál sót! Petrificus totalus!- mutattam rá, mire a ribi megdermedt, s égő tekintetét rám szegezte.
- Te pedig- fordultam a rokonom felé-, Rictusempra!- mondtam, s ő még motyogott valamit, de nem figyeltem rá. Valami olyasmi lehetett, hogy "Ne hagyj itt, nem tettem semmit!"- de igazán nem tudtam.
Sziszykével, s a seprűn fekvő Cathyvel megindultam. Én és Sziszy sétálva kísértük Cathyt, kit a karjaim erősen fogtak, nehogy lebillenjen a járgányról. Dühös voltam, eszméletlenül, de szerencsére nem hamarkodtam el az átok választását- ezek könnyű átkok voltak, amelyekért nem kaphattam megrovást.
Félúton találkoztunk a családdal, akik csak idővel tudták meg Zacktől a történteket, mert Cornelia lefoglalta- ahogy hallottam Shelbytől.
- Óóó, s még van ott a hintánál két jómadár- préseltem ki a szavakat a fogaim között, sziszegve.
***
Egyenesen a házba vittem, ott ágyba bújtattuk. Míg Cathyt az apja vizsgálta- mert ugye belefeküdt abba az ismeretlen növénybe- lementem a cuccainkért a faházba. Mindent összeszedtem és felvittem a szobánkba, ahol a barátném feküdt- ennek is meg volt az oka: meg kellett védenünk magunkat és ha harc, hát legyen harc.
***
Estére megnyugodtam, egy kissé. A vacsorát az ágyamban fogyasztottam, ahol egy lámpa adott fényt az olvasáshoz. 10 percenként néztem rá Cathyre- még fürödni is csak nagy nehezen mentem el.
Egyszer csak, felnyögött én pedig odatipegtem azon nyomban hozzá. Leültem az ágyára, ami eléggé terjedelmes volt.
- Ne beszélj, csak pihenj!- kómásan nézett szét szobában.- Fent vagyunk a szobánkba- emeltem fel a fejem-, csak úgy őrizhetjük meg a becsületünket ha harcolunk- mondtam, kissé ridegen.
Az arckifejezése leírhatatlan volt, olyan, mint egy egy angyal, egy síró angyal. Bebújtam mellé a takaró alá, úgy hogy a vállamhoz rakhassa a fejét, hisz csak ültem.
Átkaroltam a fejét, s beszélni kezdtem hozzá:
- Ez a mi területünk, jobbak vagyunk mint ők- beszéltem kedvesen.- Tudom, hogy nehéz napod volt, de- hangsúlyoztam ezt az utolsó szót- minden fájdalom el fog múlni- pusziltam meg a feje búbját és egy könnycsepp gurult le a frissen mosott arcomon.
- Minden fájdalom elmúlik, mert tudod, "Amikor az élet száz okot ad arra, hogy sírj, mutass fel ezer okot arra, hogy mosolyogj!" - öleltem át szorosabban.- Egyébként olyan veszélyes vagy- kacagtam kissé hamisan-, beütötted a buksid landoláskor, belefeküdtél valami növénybe, aminek érzéstelenítő hatása van, fejfájást és lázat okoz, de semmi komplikált- mondtam megnyugodva.
- Szeretlek, hugicám- súgtam neki, még egyszer puszit nyomva a kobakjára, aztán eloltottam a lámpát. El kezdtem dúdolni, s végül csendes álmot hozott az éj.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése