Reggel furcsán tekintettem a plafonra, bíráló tekintettel a szobára, s elmélkedő figyelemmel Cathyre, aki már az ágyunk szélénél ült, s gyengéd érintésekkel próbált engem felébreszteni.
- Jessie, hasadra süt a naaap! Új nap virradt ránk! Gyere! Készüljünk el, és menjünk le, mielőtt még lemaradunk valamiről.
Miutá képes voltam szép kék, kockás inget húzni magamra, mely kiemelte a szemem színét, Cathy megosztotta az elméletét arról, hogy hogyan kerültem fel mellé, mikor én este a nappaliban aludtam, Zackhyvel.
- Szóval, felhozott engem a karjaiba, Christ meg felébresztette...- ismételtem bágyadtan, majd elpirultam.
Bőséges reggeli várt ránk. A hangulat is fantasztikus volt, csak a két hárpia tűnt volna ki a képből, de kezdtem megszokni a gondolatot, hogy itt ólálkodnak, s bármikor képesek kirobbantani egy botrányt- hát én felkészültem.
Éppen a szalonnás tojást darabkát kaptam be, a már családtagoktól kiürült asztalnál, amikor Cathy felém fordult:
- Szívem, hol vannak a fiúk?- grimaszoltam, emelgettem a tekintetem jobbról balra hordoztam, amikor sikolyt hallottunk az udvarból.
Cathy rögtön talpra is szökkent és bámulta a kilátást komor arckifejezéssel.
- Mi van odakint?- ugrottam fel, s az ablaknál nekem is megváltozott az arckifejezésem. Odakint hócsata dúlt, ott volt Chris, Zack, Sabrina és Comelia is, no meg még pár ember, de őket rögtön kiszúrtam.
A fiúk szerencsére nem foglalkoztak a hárpiákkal, de azok hógolyóikkal kikényszerítették a figyelmet.
- Sue – az alsó ajkamba haraptam. - Azt hiszem itt az idő, hogy elővegyük Pure és Vadóc énjünket. - Felrohantunk a szobánkba. Összeszedtük magunkat, majd nekiálltunk agyalni.
- Egy kis könnycsoki? Neem... Ez kevés. Dobjuk be a paprika cukrot. Ááá cukor? Nekik? Neem-neem. Mit szólsz egy harapós hógolyócsatára. Nem is csata, hanem lavina. Ássuk el a szemetet. - Cathy szemei ördögien csillogtak. - Megvan. Az egyik csíny az lesz, hogy a fejükre zúdítunk egy lavinát, és amíg kijutnak egy csomó hócsiga harapdálja majd őket. - miután befejeztük a tervet, pontosabban Cathy egyeztette magával, mert én csak bólogattam, kimentünk az udvarra és felajánlottunk egy szánkózást a hegyekben.
A társaság nagyon jól érezte magát, a fiúkkal szánkóztunk, kergetőztünk a kicsikkel, ám amikor eljött a kellő pillanat, amikor a két jómadár egyedül maradt, beváltottuk a tervünket, néhány egyszerű de frappáns varázskellékkel.
Néztük a jelentet, az hogy a kis méretű lavina rohan feléjük, s ők észt vesztve szaladnak. Majdnem megmenekültek de Cathy besegített a hógörgetegnek, én meg harapós csigákat alakítottam az egyszerű lavinából.
Kicsit azért izgultam, hogy nehogy elszúrjuk a tervet, mert ha nagyon sok havat zúdítunk rájuk, nem lehet kibányászni alóla őket, avagy ha még egyszer rontunk, az egész hegycsúcson lévő havat rájuk zuttyinthattuk volna, aztán meg jöttek volna a gyógyítók.
Mint valami odaadó barátnő "segédkeztünk" a csurom vizes lányoknak, cukorbogarakat helyeztünk el a fürdőbe- na ez volt az én nagy ötletem. Tudtam, hogy Cornika fél a bogaraktól és az Adams csajról is el tudtam képzelni...
Azután gyorsan visszaindultunk a szobánkba- ellenségbiztossá tettük azt, valami hasonló támadásra számítva, mint amit mi ejtettünk.
A szobánkban ültünk néma csendben, amikor sikoltás hallatszott, s a két liba, még mindig csuromvizesen szaladt el a szobánk előtt a folyosón.
Tudtuk, hogy a bogarak hatása volt, s jóízűeket kacagtunk rajta.
Ebéd mint mindig finom volt, de most az emelte a hangulatot, hogy a két ribijó szikrákkal jelezte, hogy a reggeli hadművelet sikeres volt- kikészítettük őket.
Délután egy picit lefeküdtünk, a tegnapi bulizás még mindig fáradtnak titulálta minden porcikámat, így jól esett egy kis alvás.
***
Épp az álmok csokitengerében lubickoltam, s csókot leheltem álombéli Zack ajkára, amikor Cathy felrázott az álomból.
- Sue, ébredj! Sue! Vészhelyzet van! Sajnálom, hogy tönkreteszem a szép pillanatokat, de egy vipera éppen le akarja nyúlni a pasidat.
Azonnal felugrottam, s gyorsan pislogtam, s elkezdünk szaladni, Sabrina és Cornelia szobája felé.
A kissé sötét folyosót résnyire nyitott ajtón keresztül fény töltötte be. Jól láttam a jelenetet: Cornelia bájolgott Zackkel. Ezt nagy nehezen el is tűrtem volna, de mégis be akartam rontani a szobába és lekeverni egyet Corneliának.
Ekkor szorítást éreztem a karomon, Cathy kezei tapadtak rám, segítőkészen, mert támolyogtam.
Elhatároztam magam: benyitok. A kilincsen lapult a kezem, amikor egy olyan jelenetet láthattam az első sorból, mely számomra egy igazi horror volt.
A kezem elnehezült, s így az ajtó kitárult, s én álltam mint egy bábu, kinek a szíve verejtékezik- a szemem könnybe lábadt, Cornelia megcsókolta Zacket. Próbáltam megszólalni, de csak egy fejrázás jött le a dologból.
A lábaim megindultak, s kivittek a szobából. Sírtam, zokogtam, s csak annyit hallottam a lépcsőfordulóból, hogy Cathy felemeli a hangját:
- MARHA!!! EGY-BAZI-NAGY-MARHA-VAGY! - ezt olyan nagy eréllyel mondta, hogy a ház is elkezdett zengeni.
Rohantam le a lépcsőn, át a nappaliba, egyenesen be az erdőbe. Nem tudtam merre megyek csak mentem és sírtam, zokogtam, pedig próbáltam átgondolni a dolgot, hogy lehet hogy ez egy terv, de a szívem túl nehéz volt.
- Miért... Miért tette? Csak ennyit érek? Mint valami porszem, amit elfújhat, de nekem vannak érzéseim. Nem tudják kivagyok, s attól félek ami köztünk volt Zackkel csak kósza színjáték volt, ha ilyen könnyen le tudott váltani, szó nélkül, mint valami értéktelen holmit- s marcangoltam magam.
Lépteim egyre csak lassultak, s a sírásom továbbra is gyötört, gyötörtem magam, s a hideg is kezdett felemészteni, de nem tudtam gondolkozni. Az eszemet, a szívemet hatalmas homály fedte, nem bírtam gondolkozni, nem akartam semmit, csak merengni a végtelenségbe.
Hosszú perceken át egy fán ültem, fejem a törzsének hajtottam, s bámultam le a földre.
Ezerszer elképzeltem, ahogy kiosztom Zacket vagy a földre taszítom Coreliát, de a szívem NEMet kiáltott, bárhogy is harcolt az agyam a tettért.
A zsebemből egy kis mugli eszköz, egy MP3 esett ki, melyen az idejövetelkor zenét hallgattam. Sután lemásztam érte, majd bedugtam a fülembe, újra elfoglaltam a helyem, s bekapcsoltam két zenét, ami végigkísérte a fájdalmamat.
Százszor énekeltem el, s ezernyi kép pörgött le előttem, mindegyiken ott volt Zack, s ölelt, csókolt, vagy simogatott, s ez még több könnyt csalt a szemembe.
***
Már este 7re járhatott, amikor egy hűvös szellő ringatta meg a hajamat, s éreztem, hogy vacogok.Ügyetlenül, félszegen indultam vissza, a szemem fájt, az arcom már- már átfagyott, a biztos voltam benne, hogy a sminkem elfojt.
Bizonytalanul léptem be a bejárati ajtón, szótlanul, magam alá süllyedve. Páran ültek a konyhában, köztük Cathy. Éreztem magamon az aggódó pillantását, a nadrágom is elszakadt, a hajam, az arcom brutális volt, úgy éreztem magam mint valami zombi.
- Merlinemre Sue! Hol voltál? - kérdezte barátnőm könnyes szemekkel. Nem szóltam, csak hagytam hogy hozzámérjen, aztán lassan felbandukoltam az emeletre, hallottam, hogy követnek. A bőröndömért nyúltam- azt tettem, ami először az eszembe jutott- el akartam menni.
- Mit csinálsz? - A kezeim ruhákkal meg voltak tömve, amit a szekrényből emeltem ki. Cathy megfogta a kacsóimat. - Nem adhatod fel! Nem futamodhatsz meg. - De én csökönyösen folytattam a feladatot.- Van egy jobb ötletem- mondta vigasztalóan, s ő is egy hasonló tevékenységet kezdett el csinálni- pakolt.- Átmegyünk a faházba.
Szembefordultam vele, teljes testemmel, s pityeregni kezdtem, amiért ilyen támaszt nyújtott. De én nem akartam rázúdítani a problémáimat, viszont egyedül nem tudtam megbirkózni velük.
- Én ezt... - Lehunytam a szemeim, de nem sikerült folytatnom- fáradt, szomorú, éhes voltam, minden erőm elhagyott- besötétedett körülöttem minden.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése