"Tisztán emlékszem arra a nyári napra, amikor minden elkezdődött."
Gyönyörűen sütött odakint a nap, minden fényárban úszott, megemelve a természet szépségét, a zöld színt kiemelve mind közül. A madarak serényen csipogtak, miközben fiókáikkal repülték körbe a vidéket, a méhek rendíthetetlenül dolgoztak a méz megtermelésének ügyén- szóval minden egy átlagos nyári napnak látszott.
A Gartner házban nagy volt a sürgölődés: a család utazni készült.
Egy szőke 9 éves kislány, a szobáját rendezgette, ügyelve a teljes tökéletességre, melyet ide- oda rohangászva ért el. Látszott, hogy izgult, pedig ez már nem is az első alkalom lehetett, hogy családjával kis körútra indulnak.
- Suueee!- viharzott be egy másik szőkeség, olyan 5- 6 éves lehetett, látszott rajtuk, hogy testvérek.
- Mivel már megreggeliztünk és lassan 9 óra van, nemsokára elindulunk Hop- porral. Olyan izgatott vagyok! Ugye, te is?
- Hát persze- mosolygott a nagyobbik.- De csak nyugi. Még élőben nem láttuk a helyet, lehet, hogy lesznek Orrontó furkászok, akik felfordítják az egész lakást, s pakolhatunk mint múlt évben- ijesztgette a húgát, egy csipet baromsággal.
- Orrontó furkászok?- nevetett fel az ajtónak támaszkodó fiú, a lányok bátyja, Andrew. Mögötte csomagok sorakoztak, készen az indulásra.- Ahogy én tudom, Indonéziában nagyon ritkán fordulnak elő , főleg, hogy csak Nagy- Britanniában őshonosak- kacagott.- Főleg meg nem Gunung Leuser Nemzeti Parkban fognak épp tanyát verni és mindent felfordítani. De talán lesznek Hasadékjavító koboldok, akik majd jól megeszik a szőke kislányokat- nevetett és felkapta a legkisebb húgát, lerakta az ágyra és elkezdte csikizni. Mindannyian nevettek. Sue-t is megtámadta.
Nagy sokára sikerült a lánynak megszólalnia:
- Mik azok a Hasadékjavító koboldok?- kérdezte a támadás közepette.
- Csupán egy eszement varázslótanonc kitalációi- vigyorgott az ajtóban Richard bácsi.
A középső gyerek felugrott és odarohant a nagybácsihoz, átölelte:
- Hát te?
- Hát én? Talán nem látsz szívesen Jessie?- grimaszolt.
- Dehogynem, csak nem tudtam, hogy jössz. Tartozol nekem egy varázslósakk csatával, tudod, amit te találtál ki.. Amit sárkányokkal kell játszani, attól függően melyik mennyire erős és milyen képességei vannak. Azt úgy szeretem..- mosolygott a kis hölgyemény.
- Hát Sukey, most nem tudjuk bepótolni, csak átugrottam apádhoz, de pár perc és indultok, én meg leviszem a csomagokat... Hú, micsoda rend van itt. Talán Nice kitakarított?- nézett végig a szobán.
- Nem, most én takarítottam- húzta össze két kezét Jess.
Gyönyörűen sütött odakint a nap, minden fényárban úszott, megemelve a természet szépségét, a zöld színt kiemelve mind közül. A madarak serényen csipogtak, miközben fiókáikkal repülték körbe a vidéket, a méhek rendíthetetlenül dolgoztak a méz megtermelésének ügyén- szóval minden egy átlagos nyári napnak látszott.
A Gartner házban nagy volt a sürgölődés: a család utazni készült.
Egy szőke 9 éves kislány, a szobáját rendezgette, ügyelve a teljes tökéletességre, melyet ide- oda rohangászva ért el. Látszott, hogy izgult, pedig ez már nem is az első alkalom lehetett, hogy családjával kis körútra indulnak.
- Suueee!- viharzott be egy másik szőkeség, olyan 5- 6 éves lehetett, látszott rajtuk, hogy testvérek.
- Mivel már megreggeliztünk és lassan 9 óra van, nemsokára elindulunk Hop- porral. Olyan izgatott vagyok! Ugye, te is?
- Hát persze- mosolygott a nagyobbik.- De csak nyugi. Még élőben nem láttuk a helyet, lehet, hogy lesznek Orrontó furkászok, akik felfordítják az egész lakást, s pakolhatunk mint múlt évben- ijesztgette a húgát, egy csipet baromsággal.
- Orrontó furkászok?- nevetett fel az ajtónak támaszkodó fiú, a lányok bátyja, Andrew. Mögötte csomagok sorakoztak, készen az indulásra.- Ahogy én tudom, Indonéziában nagyon ritkán fordulnak elő , főleg, hogy csak Nagy- Britanniában őshonosak- kacagott.- Főleg meg nem Gunung Leuser Nemzeti Parkban fognak épp tanyát verni és mindent felfordítani. De talán lesznek Hasadékjavító koboldok, akik majd jól megeszik a szőke kislányokat- nevetett és felkapta a legkisebb húgát, lerakta az ágyra és elkezdte csikizni. Mindannyian nevettek. Sue-t is megtámadta.
Nagy sokára sikerült a lánynak megszólalnia:
- Mik azok a Hasadékjavító koboldok?- kérdezte a támadás közepette.
- Csupán egy eszement varázslótanonc kitalációi- vigyorgott az ajtóban Richard bácsi.
A középső gyerek felugrott és odarohant a nagybácsihoz, átölelte:
- Hát te?
- Hát én? Talán nem látsz szívesen Jessie?- grimaszolt.
- Dehogynem, csak nem tudtam, hogy jössz. Tartozol nekem egy varázslósakk csatával, tudod, amit te találtál ki.. Amit sárkányokkal kell játszani, attól függően melyik mennyire erős és milyen képességei vannak. Azt úgy szeretem..- mosolygott a kis hölgyemény.
- Hát Sukey, most nem tudjuk bepótolni, csak átugrottam apádhoz, de pár perc és indultok, én meg leviszem a csomagokat... Hú, micsoda rend van itt. Talán Nice kitakarított?- nézett végig a szobán.
- Nem, most én takarítottam- húzta össze két kezét Jess.
- Kivételesen- szólt közbe Andrew.
- Miért? Mindig takarítok, arról meg nem tehetek, hogy egyszer az egyik játékszerből elszabadult a varázslat és szétszedte a szobát és olyan nehezen takarítottuk ki- magyarázkodott.
- Persze- persze- intette le a bátyus.
- Induláááásss! Aki nem akar lemaradni a Hopp- por expressről az azonnal jöjjön le a nappaliba!- hallatszott lentről Mrs Gartner hangja,
Csupán ennyi kellett, a gyerekek futásnak eredtek és pillanatokon belül már a nappaliban voltunk.
- Ez egyre izgibb- mondta Katie.
- Tudom, kicsim- puszilta meg Mrs Gartner a lány feje búbját.- Kíváncsi leszek az arcotokra, amikor meglátjátok a szállást!- mosolygott.
Eközben megérkezett Richard bácsi, Andrew és végül apa, aki a lépcső tetejéről csinált egy fényképet a kis családról.
- Oké, Rich, akkor ha visszajöttünk, két nap pihi után megyünk a Summerba- fogott kezet a két testvér. Aztán mint egy felgyorsított kisfilmben másodperceken belül minden eltűnt, s habár ennyire nem pörögtek gyorsan az események az adrenalin pumpált mindenkiben. Csomagokkal, egy újfajta varázslattal könnyen és gyorsan utazhattak családostul is, ezzel elkerülve a félre kerülést.
A megérkezés pillanatában a gyerekek ledermedtek. Semmi ijesztőt nem láttak, sőt inkább annak valamilyen formájú ellentétét látták: Egy csodálatos hallt, előtermet tekintettek meg, ott álltak az egyik hatalmas Hopp- kandalló előtt, s bámultak, mint varangy a boszorkányra.
- Na erről beszéltem!- mosolygott az anyuka.
Odafáradtak a recepcióhoz és megkapták azon kulcsot, melyhez tartozó ingatlant hetekkel azelőtt lefoglaltak.
Röviden? Megmukkani sem mertek az ámulattól, csak néha- néha egy: "Csodálatos!", "Fantasztikus", "Hiperszuperentresztikusanvarázslatosanmágikus" megjegyzéseket tűztek be a beszélgetésbe, melyet a szállás felé menet az idegenvezető kezdeményezett.
Volt is okuk ezt mondani. A "lakótelep" csupán mágusokat fogadott be, ezzel együtt csodálatos varázslatokkal átszőtt tárgyak lepték be az egész helyet. Ahova érkeztek, az volt a szálloda, a központ, az étterem és minden programszervezés origója. Azzal szemben egy hatalmas tér állt, ez volt a "Főtér". Itt egy hatalmas szökőkút állt, melyen a szobrok mozogtak és a vízben miniatűr víz nimfák dalolásztak.
A betonozott rész mellett, mely kör alakot formált, mindent fű borított, gyönyörű- szép zöld pázsit, mely a "Park" szerepét töltötte be.
A Főtérből ezernyi sétány indult, melyek lassan utakká tágultak. Kb. 10 út ágazott szét mindenfelé a mini félszigeten, melyet az óceán vett körbe, s ami valahol Padang Bai környékén feküdt- de mivel mágus terület többet nem is súgok. Az utak nem tömören, hanem szépen ízlésesen váltak szét, helyenként 5 háznak helyet adva. Ezek között volt luxusvilla és kis faház is, a drágábbak természetesen a parton feküdtek. A házak gyönyörűek voltak, de nem egymásra zsúfolva, mindegyiknek szép nagy tágas udvara volt, gyönyörűen gondozva.
Gartnerék gyalog indultak a nyári napsütésben a középréteg házai felé. Ezekben a lakásokban volt elég luxus is, de nem túl giccsesen voltak felépítve. Nem haladtak túl gyorsan, nézelődtek, plusz hallgatták a Pegazus szálló történetét, mugli ellenes védelmi rendszerének bemutatását, illetve a programajánlatokat.
Mire megérkeztek, szép lassan, körülbelül 10 perc alatt, a csomagjaik már a bejáratnál hevertek. Az "Utaskísérő" elbúcsúzott és megadva a bagoly elérhetőségét távozott.
A ház, elbűvölte a gyerekeket, de még a felnőtteket is akik már látták azelőtt. Gyönyörű mediterrán ház, fehér falakkal, íves keretű ablakokkal, ajtóval, ezernyi növénnyel keretezve.
Belépve a bejárati ajtón teljesen elállt a szavuk:
-Te jóságos szent Merlin, ki a Fölre varázslatot hozott- álmélkodtak. Az egy szintes ház maga volt a csoda. Gyönyörű szép szobákkal, nappalival, ebédlővel, konyhával, sőt hátsó fürdővel. Igazi luxuskörnyezetben álltak és csodálkoztak, aztán otthagyták a gyerekek a csomagokat és futottak a házba szerte széjjel, szobáikat keresve.
A lányok neveiket tekintették meg az ajtókon:
Üdvözlünk Sue és Katie!
A két lány összenézett majd berontott. Azonnal megrohamozták ágyaikat és lehuppantak rájuk, majd elterültek:
- Nagyyyooonnn varázslattooosss!- szuszogta Katie. Miután gyorsan megvizsgálták a hálóikat, lementek a szüleikhez. Miközben a szülők elreptettek a cuccosokat az "alvó helyiségekbe", addig a testvérek a konyhában szálltak meg.
Különös módon amint beléptek a narancslé magától kilibbent a hűtőből és az asztalra repült pár pohár kíséretében. Megtöltötte a poharakat a lé, a kicsik pedig csak álmélkodtak.
- Tuti nagyon sok itt a mágia! Egy egész Varázstelep- mondta Katie.
- Na igen, gondolom ezért ennyire energikus a konyhai eszközök, vagy...- hátrafordult a középső kisasszony és a bátyjára meredt. Neki már volt ereje és jogosan feltételezte, hogy a fiú játszadozik velük.
- Nem én voltam, esküszöm- tartotta fel a kezét a srác.
Teli izgalommal és felfedezéssel alaposabban is átjárták a házat, örömködve szüleiknek, majd dél tájban elmentek a hotelbe. Először kicsit azt is körbejárták, majd leültek az étterembe falatozni.
- Miért? Mindig takarítok, arról meg nem tehetek, hogy egyszer az egyik játékszerből elszabadult a varázslat és szétszedte a szobát és olyan nehezen takarítottuk ki- magyarázkodott.
- Persze- persze- intette le a bátyus.
- Induláááásss! Aki nem akar lemaradni a Hopp- por expressről az azonnal jöjjön le a nappaliba!- hallatszott lentről Mrs Gartner hangja,
Csupán ennyi kellett, a gyerekek futásnak eredtek és pillanatokon belül már a nappaliban voltunk.
- Ez egyre izgibb- mondta Katie.
- Tudom, kicsim- puszilta meg Mrs Gartner a lány feje búbját.- Kíváncsi leszek az arcotokra, amikor meglátjátok a szállást!- mosolygott.
Eközben megérkezett Richard bácsi, Andrew és végül apa, aki a lépcső tetejéről csinált egy fényképet a kis családról.
- Oké, Rich, akkor ha visszajöttünk, két nap pihi után megyünk a Summerba- fogott kezet a két testvér. Aztán mint egy felgyorsított kisfilmben másodperceken belül minden eltűnt, s habár ennyire nem pörögtek gyorsan az események az adrenalin pumpált mindenkiben. Csomagokkal, egy újfajta varázslattal könnyen és gyorsan utazhattak családostul is, ezzel elkerülve a félre kerülést.
A megérkezés pillanatában a gyerekek ledermedtek. Semmi ijesztőt nem láttak, sőt inkább annak valamilyen formájú ellentétét látták: Egy csodálatos hallt, előtermet tekintettek meg, ott álltak az egyik hatalmas Hopp- kandalló előtt, s bámultak, mint varangy a boszorkányra.
- Na erről beszéltem!- mosolygott az anyuka.
Odafáradtak a recepcióhoz és megkapták azon kulcsot, melyhez tartozó ingatlant hetekkel azelőtt lefoglaltak.
Röviden? Megmukkani sem mertek az ámulattól, csak néha- néha egy: "Csodálatos!", "Fantasztikus", "Hiperszuperentresztikusanvarázslatosanmágikus" megjegyzéseket tűztek be a beszélgetésbe, melyet a szállás felé menet az idegenvezető kezdeményezett.
Volt is okuk ezt mondani. A "lakótelep" csupán mágusokat fogadott be, ezzel együtt csodálatos varázslatokkal átszőtt tárgyak lepték be az egész helyet. Ahova érkeztek, az volt a szálloda, a központ, az étterem és minden programszervezés origója. Azzal szemben egy hatalmas tér állt, ez volt a "Főtér". Itt egy hatalmas szökőkút állt, melyen a szobrok mozogtak és a vízben miniatűr víz nimfák dalolásztak.
A betonozott rész mellett, mely kör alakot formált, mindent fű borított, gyönyörű- szép zöld pázsit, mely a "Park" szerepét töltötte be.
A Főtérből ezernyi sétány indult, melyek lassan utakká tágultak. Kb. 10 út ágazott szét mindenfelé a mini félszigeten, melyet az óceán vett körbe, s ami valahol Padang Bai környékén feküdt- de mivel mágus terület többet nem is súgok. Az utak nem tömören, hanem szépen ízlésesen váltak szét, helyenként 5 háznak helyet adva. Ezek között volt luxusvilla és kis faház is, a drágábbak természetesen a parton feküdtek. A házak gyönyörűek voltak, de nem egymásra zsúfolva, mindegyiknek szép nagy tágas udvara volt, gyönyörűen gondozva.
Gartnerék gyalog indultak a nyári napsütésben a középréteg házai felé. Ezekben a lakásokban volt elég luxus is, de nem túl giccsesen voltak felépítve. Nem haladtak túl gyorsan, nézelődtek, plusz hallgatták a Pegazus szálló történetét, mugli ellenes védelmi rendszerének bemutatását, illetve a programajánlatokat.
Mire megérkeztek, szép lassan, körülbelül 10 perc alatt, a csomagjaik már a bejáratnál hevertek. Az "Utaskísérő" elbúcsúzott és megadva a bagoly elérhetőségét távozott.
A ház, elbűvölte a gyerekeket, de még a felnőtteket is akik már látták azelőtt. Gyönyörű mediterrán ház, fehér falakkal, íves keretű ablakokkal, ajtóval, ezernyi növénnyel keretezve.
Belépve a bejárati ajtón teljesen elállt a szavuk:
-Te jóságos szent Merlin, ki a Fölre varázslatot hozott- álmélkodtak. Az egy szintes ház maga volt a csoda. Gyönyörű szép szobákkal, nappalival, ebédlővel, konyhával, sőt hátsó fürdővel. Igazi luxuskörnyezetben álltak és csodálkoztak, aztán otthagyták a gyerekek a csomagokat és futottak a házba szerte széjjel, szobáikat keresve.
A lányok neveiket tekintették meg az ajtókon:
Üdvözlünk Sue és Katie!
A két lány összenézett majd berontott. Azonnal megrohamozták ágyaikat és lehuppantak rájuk, majd elterültek:
- Nagyyyooonnn varázslattooosss!- szuszogta Katie. Miután gyorsan megvizsgálták a hálóikat, lementek a szüleikhez. Miközben a szülők elreptettek a cuccosokat az "alvó helyiségekbe", addig a testvérek a konyhában szálltak meg.
Különös módon amint beléptek a narancslé magától kilibbent a hűtőből és az asztalra repült pár pohár kíséretében. Megtöltötte a poharakat a lé, a kicsik pedig csak álmélkodtak.
- Tuti nagyon sok itt a mágia! Egy egész Varázstelep- mondta Katie.
- Na igen, gondolom ezért ennyire energikus a konyhai eszközök, vagy...- hátrafordult a középső kisasszony és a bátyjára meredt. Neki már volt ereje és jogosan feltételezte, hogy a fiú játszadozik velük.
- Nem én voltam, esküszöm- tartotta fel a kezét a srác.
Teli izgalommal és felfedezéssel alaposabban is átjárták a házat, örömködve szüleiknek, majd dél tájban elmentek a hotelbe. Először kicsit azt is körbejárták, majd leültek az étterembe falatozni.
Falatozás közepette azt taglalták továbbra is, hogy mennyire tetszik a hely, illetve megtervezték a délutáni programokat. A program nem más volt mint tengerparti piknik. Vagyis konkrétan az, hogy kimennek a partra napozni, úszni és hasonlók.
Amint hazaértek, hogy összekészüljenek a strandolásra, még egy furcsa dolog történt. Az egyik szekrényajtóból kiemelkedett egy ruha. Sue anyukája épp abban a pillanatban jött be, hogy megmutassa új bikinijét.
- Anya! Mennyi az esélye annak, hogy ennek a helynek olyannyira nagy a varázslata, hogy lebegő ruhák élnek a házban?
A szülő előrántotta pálcáját és azonnal megoldotta a helyzetet.
- Semmi, hacsak nincs egy kukkolónk- mondta és belebegtetett egy barna hajú kislányt a belső teraszról. A lány az ajtó mögött bujkált.
- Ezt kifogtad, csajszi! Anyunk auror- mondta neki gúnyosan Katie.
- Jól van na- szólt rá az idősebbik a húgára, és mellkasánál fogva hátrébb tolta, ő maga pedig közelebb sétált a vele egyidős lányhoz. Közben Andrew is megjelent. Apa szerencsére nem volt otthon.
- Akkor te művelted reggel a narancsleves ügyet?- mutattam rá, kérdő tekintettel. De ő meg sem szólalt, csak lógott a levegőben. A családanya szépen levarázsolta az egyik fotelba és leült vele szembe:
- Mi a neved?
- Cornelia Errison.
- Hol laksz?
- A szomszéd házban- válaszolta. Kissé meglepődtem, nem sok élet volt odaát, nem hittem volna, hogy ott lakik valaki.
- Hol vannak a szüleid?
- Elmentek meglátogatni a betegeskedő nagypapámat- válaszolta búskomoran.
- És te miért nem mentél velük?
Itt kicsit szünetet tartott, a Cornelia nevű idegen.
- Azt hazudtam, hogy ismerem a szomszédba költözőket, mivel megtudtam, hogy önök ma érkeznek.
- Szóval egyedül vagy? Mikor jönnek vissza a szüleid?
- Holnap és igen, egyedül vagyok. De ne tessék azt hinni, hogy felelőtlenek, csak nem akarták, hogy lássam a papámat, ahogy- ahogy...
Idősebb Susan egy pillanatig sajnálkozva pillantott a kicsire.
- Hát- sóhajtott,- akkor üdvözlünk a Gartner családban- mosolygott, majd kiszambázott a szobából. A kislány erre elvigyorodott és felállt. Sue dühösen követte:
- Mióta szokásunk, hogy idegeneket engedünk be a házunkba, akik mellesleg kukkolnak, belekontárkodtam a magán szféránkba és nagy eséllyel hazudósak- háborodott fel Sue, aki összeségében elég kitűnően érvelt. Követte anyját a szobájába és folytatta.
- Suee- kezdett bele az édesanya.
- De most komolyan... Ha a szüleinek hazudott, nekünk is hazudik ennyi erővel... Te Szent Merlin- fogta a fejét.- Azt se tudjuk kiféle, miféle..- sopánkodott.
- Sue! Figyelj ide!- Fordult felé az anyja, miután visszaakasztotta a fürdőruhát a szekrénybe.- Ismerem a szüleit.
- Honnan?- érdeklődött a kisasszony.
- Az apja újságíró, a Reggeli Próféta főszerkesztő- helyettese, aki már több ízben megvédte a Minisztériumot és az Auror parancsnokságot is. Volt alkalmam találkozni vele és a feleségével- Sue csak bámult.- Emlékszel? Múlt évben de nagy port kavart az egyik rablásos ügy és az Aurorság nem jutott egyről a kettőre?
- Igen..
- Nos, akkor mi voltunk a rosszak, hogy még egy ilyen pofonegyszerű ügyet sem tudunk elintézni, de inkább erről, most nem nyilatkozom...- sóhajtozott, miközben a hálóban pakolászott, Jess meg állt mint a cövek.- Nos, akkor is ő állt ki mellettünk, sőt személyesen mellettem, mert én vezettem az ügyet- mosolygott, aztán hátratessékelte a lányát.
- Szóval legyél vele kedves, mert jó családból származik és tuti, hogy nem egy Halálfaló leszármazottja..- mosolygott, majd bezárni készülte az ajtót.
- És honnan tu..- erre bezárta az ajtót, annyival, hogy:
- Jajj, Jess, nemrég jött pár baglyom a Minisztériumból, bocsi drágám de dolgom van...
De Sukeyban ott maradt a kérdés:
- És honnan tudod? Talán kutattad a családfáját?
Sue visszabaktatott a szobájába, ahol Katie és Conelia vidáman beszélgettek.
- Rendes leszek és nem lesz semmi ellenszenv- ismételte magában. Nem tudta miért, valamiért túl vad volt az arckifejezése a csajszinak ahhoz, hogy bízzon benne.
Belépett a szobába és lehuppant testvére mellé:
- Szóval, jössz velünk a partra?
A válasz természetesen igen volt. Szóval amint Stephen visszaért a fürdőnaci vásárlásból- mert azt a ruhadarabot sikeresen otthon hagyta,- indultak is le a partra.
Cornelia gyanús volt Jessienek, főleg, ahogy az öt éves tesójával vihogott, főleg, amikor lejöttek a szomszéd házból az Erisson kislány cuccával.
Szótlanul sétáltak le a partra, s amikor már a homok a talpuk alatt mállott szét Andrew odaszökkent hozzá:
- Miért nem vagy vele?
- Mert gyanús nekem..
- Egy kislány, akinek figyelemre van szüksége?
- Aha, azt lehagytad, hogy ezért mások életébe be kell törnie..
- Talán valamit rejtegetsz Jessica?- nevetett.
- Nem! De kell némi magánszféra..
- Ájjájájáj- nevetett tovább.
- Ez nem vicces! Mondjuk Cathy, akit ugyebár csak 4 hónapja ismerek és nagyon jó barátom, ő ugyan miért nem leskelődött utánunk és maradt szimpatikus?
- Talán azért nem leskelődött mert nem lakik a közelben?- röhögött a bátyó.
- Te szent Merlin! Mi van? Agyhelyen ütöttek?- kuncogott a tesó és megdobta bátyusa fedetlen combját némi homokkal és erre elszaladt előle grimaszolva.
Amint letelepedett a kis család, plusz egy tag Sue kifeküdt napozni. Percekig csak feküdt a fényben és olvasott, amikor észrevette, hogy mindenki eltűnt mellőle és ment a dolgára. Ekkor vette észre azt is, hogy közeledik felé Cornelia, érzéstelen arckifejezéssel. Leguggolt a lány mellé:
- Te nem kedvelsz engem!- kezdte savanyúan.
- Azta, hogy jöttél rá!?- grimaszolt Jessa.- Már bocs, hogy nem vagyok képes elfogadni idegeneket a házban, ahol neki semmi keresnivalója nincsen és mellesleg betörésnek számít a dolog..
- Baj, hogy megpróbáltam valahogy kommunikálni veletek?
Felnevetott Jers.
- Á, nem baj! Csak tudod ez nem így szokás. Létezik egy olyan módszert, amit megsúgok, hogy ez a legtisztességesebb, hogy megállok a bejárati ajtóban és becsöngetek, majd köszöntem a ház urát és beszélgetést kezdeményezek vele, mint egy érdeklődő szomszéd. És nem pedig hátulról surranok be, ahol lehet, hogy észre sem vesznek..
- Épp ezért adtam jeleket- szólalt fel.
- Á, mert nem tanítottak meg beszélni? Csak varázsolni?
- Bocsánat, csak nem vagyok az a túl barátkozó típus- mondta szégyenlősen.- Talán kezdhetnénk úgy, hogy jövök itt a parton és megbotlok ügyetlenül a homokkupacokban és véletlenül megismerkedem veled, Jessie.
Sue morfondírozott. Talán az kötötte le legjobban, hogy a lány először mondta ki a nevét, nagyon édesen és kedvesen.
- Talán..- mosolyodott el.- Bocsánatkérés elfogadva...Tehát már meg van a varázserőd?- kérdezte Suzy és letette a könyvét, felült és törökülésben nézett szembe a lánnyal.
Eléggé jól elbeszélgettek. Cornelia vicces történeteket mesélt, s eléggé belopta magát a Gartner kislány szívébe. Elmentek közösen úszni, sőt birkóztak is az óceánba, amibe nemsokára beszállt a két további testvér is.
Este, már csak az első lámpák kigyulladásakor értek haza.
- Nos, mi legyen? Rendeljek még vacsit, vagy a parti falatozás megtömött titeket?- kérdezte az édesanya a konyhában, ahova mindenki leheveredett.
- Talán valami könnyű és finom, laktató de nem túl gyomorrontó ételt szívesen ennék- mondta Andrew.
Ezzel el is dőlt a vacsora sorsa. Míg a harapnivaló megérkezett Sue, Katie és Corn azon ügyködtek, hogy megkérjék a szülőket, hogy ma hagy aludjon itt "Szépszemű"- így nevezték el a lányt a kukkolása és szép, gesztenyebarna bociszemei alapján.
Hát a terv egyszerűen, karikacsapásra ment, sőt, id. Susan ajánlotta fel a lehetőséget, mondván, nehogy baj érje este az Errison kislányt.
Ez volt az első este, amit Corneliával töltöttek és talán ha nem is tudtak róla, de a legrosszabb is.
Amint hazaértek, hogy összekészüljenek a strandolásra, még egy furcsa dolog történt. Az egyik szekrényajtóból kiemelkedett egy ruha. Sue anyukája épp abban a pillanatban jött be, hogy megmutassa új bikinijét.
- Anya! Mennyi az esélye annak, hogy ennek a helynek olyannyira nagy a varázslata, hogy lebegő ruhák élnek a házban?
A szülő előrántotta pálcáját és azonnal megoldotta a helyzetet.
- Semmi, hacsak nincs egy kukkolónk- mondta és belebegtetett egy barna hajú kislányt a belső teraszról. A lány az ajtó mögött bujkált.
- Ezt kifogtad, csajszi! Anyunk auror- mondta neki gúnyosan Katie.
- Jól van na- szólt rá az idősebbik a húgára, és mellkasánál fogva hátrébb tolta, ő maga pedig közelebb sétált a vele egyidős lányhoz. Közben Andrew is megjelent. Apa szerencsére nem volt otthon.
- Akkor te művelted reggel a narancsleves ügyet?- mutattam rá, kérdő tekintettel. De ő meg sem szólalt, csak lógott a levegőben. A családanya szépen levarázsolta az egyik fotelba és leült vele szembe:
- Mi a neved?
- Cornelia Errison.
- Hol laksz?
- A szomszéd házban- válaszolta. Kissé meglepődtem, nem sok élet volt odaát, nem hittem volna, hogy ott lakik valaki.
- Hol vannak a szüleid?
- Elmentek meglátogatni a betegeskedő nagypapámat- válaszolta búskomoran.
- És te miért nem mentél velük?
Itt kicsit szünetet tartott, a Cornelia nevű idegen.
- Azt hazudtam, hogy ismerem a szomszédba költözőket, mivel megtudtam, hogy önök ma érkeznek.
- Szóval egyedül vagy? Mikor jönnek vissza a szüleid?
- Holnap és igen, egyedül vagyok. De ne tessék azt hinni, hogy felelőtlenek, csak nem akarták, hogy lássam a papámat, ahogy- ahogy...
Idősebb Susan egy pillanatig sajnálkozva pillantott a kicsire.
- Hát- sóhajtott,- akkor üdvözlünk a Gartner családban- mosolygott, majd kiszambázott a szobából. A kislány erre elvigyorodott és felállt. Sue dühösen követte:
- Mióta szokásunk, hogy idegeneket engedünk be a házunkba, akik mellesleg kukkolnak, belekontárkodtam a magán szféránkba és nagy eséllyel hazudósak- háborodott fel Sue, aki összeségében elég kitűnően érvelt. Követte anyját a szobájába és folytatta.
- Suee- kezdett bele az édesanya.
- De most komolyan... Ha a szüleinek hazudott, nekünk is hazudik ennyi erővel... Te Szent Merlin- fogta a fejét.- Azt se tudjuk kiféle, miféle..- sopánkodott.
- Sue! Figyelj ide!- Fordult felé az anyja, miután visszaakasztotta a fürdőruhát a szekrénybe.- Ismerem a szüleit.
- Honnan?- érdeklődött a kisasszony.
- Az apja újságíró, a Reggeli Próféta főszerkesztő- helyettese, aki már több ízben megvédte a Minisztériumot és az Auror parancsnokságot is. Volt alkalmam találkozni vele és a feleségével- Sue csak bámult.- Emlékszel? Múlt évben de nagy port kavart az egyik rablásos ügy és az Aurorság nem jutott egyről a kettőre?
- Igen..
- Nos, akkor mi voltunk a rosszak, hogy még egy ilyen pofonegyszerű ügyet sem tudunk elintézni, de inkább erről, most nem nyilatkozom...- sóhajtozott, miközben a hálóban pakolászott, Jess meg állt mint a cövek.- Nos, akkor is ő állt ki mellettünk, sőt személyesen mellettem, mert én vezettem az ügyet- mosolygott, aztán hátratessékelte a lányát.
- Szóval legyél vele kedves, mert jó családból származik és tuti, hogy nem egy Halálfaló leszármazottja..- mosolygott, majd bezárni készülte az ajtót.
- És honnan tu..- erre bezárta az ajtót, annyival, hogy:
- Jajj, Jess, nemrég jött pár baglyom a Minisztériumból, bocsi drágám de dolgom van...
De Sukeyban ott maradt a kérdés:
- És honnan tudod? Talán kutattad a családfáját?
Sue visszabaktatott a szobájába, ahol Katie és Conelia vidáman beszélgettek.
- Rendes leszek és nem lesz semmi ellenszenv- ismételte magában. Nem tudta miért, valamiért túl vad volt az arckifejezése a csajszinak ahhoz, hogy bízzon benne.
Belépett a szobába és lehuppant testvére mellé:
- Szóval, jössz velünk a partra?
A válasz természetesen igen volt. Szóval amint Stephen visszaért a fürdőnaci vásárlásból- mert azt a ruhadarabot sikeresen otthon hagyta,- indultak is le a partra.
Cornelia gyanús volt Jessienek, főleg, ahogy az öt éves tesójával vihogott, főleg, amikor lejöttek a szomszéd házból az Erisson kislány cuccával.
Szótlanul sétáltak le a partra, s amikor már a homok a talpuk alatt mállott szét Andrew odaszökkent hozzá:
- Miért nem vagy vele?
- Mert gyanús nekem..
- Egy kislány, akinek figyelemre van szüksége?
- Aha, azt lehagytad, hogy ezért mások életébe be kell törnie..
- Talán valamit rejtegetsz Jessica?- nevetett.
- Nem! De kell némi magánszféra..
- Ájjájájáj- nevetett tovább.
- Ez nem vicces! Mondjuk Cathy, akit ugyebár csak 4 hónapja ismerek és nagyon jó barátom, ő ugyan miért nem leskelődött utánunk és maradt szimpatikus?
- Talán azért nem leskelődött mert nem lakik a közelben?- röhögött a bátyó.
- Te szent Merlin! Mi van? Agyhelyen ütöttek?- kuncogott a tesó és megdobta bátyusa fedetlen combját némi homokkal és erre elszaladt előle grimaszolva.
Amint letelepedett a kis család, plusz egy tag Sue kifeküdt napozni. Percekig csak feküdt a fényben és olvasott, amikor észrevette, hogy mindenki eltűnt mellőle és ment a dolgára. Ekkor vette észre azt is, hogy közeledik felé Cornelia, érzéstelen arckifejezéssel. Leguggolt a lány mellé:
- Te nem kedvelsz engem!- kezdte savanyúan.
- Azta, hogy jöttél rá!?- grimaszolt Jessa.- Már bocs, hogy nem vagyok képes elfogadni idegeneket a házban, ahol neki semmi keresnivalója nincsen és mellesleg betörésnek számít a dolog..
- Baj, hogy megpróbáltam valahogy kommunikálni veletek?
Felnevetott Jers.
- Á, nem baj! Csak tudod ez nem így szokás. Létezik egy olyan módszert, amit megsúgok, hogy ez a legtisztességesebb, hogy megállok a bejárati ajtóban és becsöngetek, majd köszöntem a ház urát és beszélgetést kezdeményezek vele, mint egy érdeklődő szomszéd. És nem pedig hátulról surranok be, ahol lehet, hogy észre sem vesznek..
- Épp ezért adtam jeleket- szólalt fel.
- Á, mert nem tanítottak meg beszélni? Csak varázsolni?
- Bocsánat, csak nem vagyok az a túl barátkozó típus- mondta szégyenlősen.- Talán kezdhetnénk úgy, hogy jövök itt a parton és megbotlok ügyetlenül a homokkupacokban és véletlenül megismerkedem veled, Jessie.
Sue morfondírozott. Talán az kötötte le legjobban, hogy a lány először mondta ki a nevét, nagyon édesen és kedvesen.
- Talán..- mosolyodott el.- Bocsánatkérés elfogadva...Tehát már meg van a varázserőd?- kérdezte Suzy és letette a könyvét, felült és törökülésben nézett szembe a lánnyal.
Eléggé jól elbeszélgettek. Cornelia vicces történeteket mesélt, s eléggé belopta magát a Gartner kislány szívébe. Elmentek közösen úszni, sőt birkóztak is az óceánba, amibe nemsokára beszállt a két további testvér is.
Este, már csak az első lámpák kigyulladásakor értek haza.
- Nos, mi legyen? Rendeljek még vacsit, vagy a parti falatozás megtömött titeket?- kérdezte az édesanya a konyhában, ahova mindenki leheveredett.
- Talán valami könnyű és finom, laktató de nem túl gyomorrontó ételt szívesen ennék- mondta Andrew.
Ezzel el is dőlt a vacsora sorsa. Míg a harapnivaló megérkezett Sue, Katie és Corn azon ügyködtek, hogy megkérjék a szülőket, hogy ma hagy aludjon itt "Szépszemű"- így nevezték el a lányt a kukkolása és szép, gesztenyebarna bociszemei alapján.
Hát a terv egyszerűen, karikacsapásra ment, sőt, id. Susan ajánlotta fel a lehetőséget, mondván, nehogy baj érje este az Errison kislányt.
Ez volt az első este, amit Corneliával töltöttek és talán ha nem is tudtak róla, de a legrosszabb is.
***
Másnap 11kor keltek az éjjeli baglyok. Akkor már megérkeztek az idősebb Errisonok is, akik már a reggelinél a Gartner család asztalánál üllek és köszönték meg a segítséget, azt, hogy vigyáztak a szemük fényére.
A programokat is közösen tervezték és további 10 napot töltöttek közösen, teli mókával. Jártak a parton, estélyeken, múzeumokba, kiállításokon, csónakázni, szóval minden idejüket együtt töltötték azon varázslatos helyen.
Így persze minden egyes nap Sue és Cornelia közelebb kerültek egymáshoz, megbíztak a másikban és olyanok voltak, mint a testvérek.
A programokat is közösen tervezték és további 10 napot töltöttek közösen, teli mókával. Jártak a parton, estélyeken, múzeumokba, kiállításokon, csónakázni, szóval minden idejüket együtt töltötték azon varázslatos helyen.
Így persze minden egyes nap Sue és Cornelia közelebb kerültek egymáshoz, megbíztak a másikban és olyanok voltak, mint a testvérek.
Július. 22.-én viszont minden megváltozott.
A 2 család meg akarta látogatni a hely legfőbb nevezetességét: Spiritum veritatis magicae barlangot. A barlang szárazföldi és vízi is egyaránt, különböző termekre osztva, melyek ősi varázsrituálék, varázslatok hordozói, s szemléltetik az antik mágia világát.
Délután 4 órakor érkeztek meg, csónakkal, idegenvezető kíséretében. A barlang lenyűgözte mindannyiukat, ahogy közbejárták azt, s ahogy egyre több mindent tudtak meg róla.
Miután végigjárták a barlangrendszert, s új információkat zsebeltek be az ó boszorkányságról, szabad program következett. Mindenki visszatérhetett ahhoz a teremhez, mely a legjobban lenyűgözte, s ott további érdekes ismeretre tehetett szert.
- Sueeee, gyere, menjünk vissza az egyik teremhez- mondta Cornelia.
- Melyikhez?
- Amelyikben nem jártunk, tudod, ami gyönyörű kristályfalakból áll, s egy csillámló tó áll a közepééénn... Gyönyörűű- mondta Miss Errison.
- A Lélekterem?- kérdezte a kicsi Sue.
- Igen- vigyorgott a másik.
- Okkal nem mentünk be!
- Mi volt az ok? Az idegenvezető megállt és meredt a terembe és azt mondta, hogy ide csak az lépjen be, aki tisztában van magával, jól ismeri a személyiségét. De sztorit nem mesélt... És okot egyáltalán nem adott arra, hogy ne menjünk be...
- Jó- jó, megnézhetjük- mosolyodott el Jessie.
A helyiség gyönyörű volt, pont olyan, ahogy Cornelia leírta, mintha az egészet gyémántból építették volna.
Vidáman szökdécseltek be, s Sue megrohamozta az egyik infós táblát és a következőket olvasta rajta:
A 2 család meg akarta látogatni a hely legfőbb nevezetességét: Spiritum veritatis magicae barlangot. A barlang szárazföldi és vízi is egyaránt, különböző termekre osztva, melyek ősi varázsrituálék, varázslatok hordozói, s szemléltetik az antik mágia világát.
Délután 4 órakor érkeztek meg, csónakkal, idegenvezető kíséretében. A barlang lenyűgözte mindannyiukat, ahogy közbejárták azt, s ahogy egyre több mindent tudtak meg róla.
Miután végigjárták a barlangrendszert, s új információkat zsebeltek be az ó boszorkányságról, szabad program következett. Mindenki visszatérhetett ahhoz a teremhez, mely a legjobban lenyűgözte, s ott további érdekes ismeretre tehetett szert.
- Sueeee, gyere, menjünk vissza az egyik teremhez- mondta Cornelia.
- Melyikhez?
- Amelyikben nem jártunk, tudod, ami gyönyörű kristályfalakból áll, s egy csillámló tó áll a közepééénn... Gyönyörűű- mondta Miss Errison.
- A Lélekterem?- kérdezte a kicsi Sue.
- Igen- vigyorgott a másik.
- Okkal nem mentünk be!
- Mi volt az ok? Az idegenvezető megállt és meredt a terembe és azt mondta, hogy ide csak az lépjen be, aki tisztában van magával, jól ismeri a személyiségét. De sztorit nem mesélt... És okot egyáltalán nem adott arra, hogy ne menjünk be...
- Jó- jó, megnézhetjük- mosolyodott el Jessie.
A helyiség gyönyörű volt, pont olyan, ahogy Cornelia leírta, mintha az egészet gyémántból építették volna.
Vidáman szökdécseltek be, s Sue megrohamozta az egyik infós táblát és a következőket olvasta rajta:
Lélekterem
A terem az ember mélyén lakozó igazi jellemet emeli a színre, mely vártalan helyzetekbe hozhatja a tulajdonság videlőjét, vagy a helyiségbe lévő személyeket is.
Ilyenkor az ember belsője felerősödik és a színre tör. Ez néha veszélyes, néha pedig boldogító.
Ezért, csak azon személyek maradjanak itt tovább, kik teljesen bíznak önmagukban és jellemükben.
Ilyenkor az ember belsője felerősödik és a színre tör. Ez néha veszélyes, néha pedig boldogító.
Ezért, csak azon személyek maradjanak itt tovább, kik teljesen bíznak önmagukban és jellemükben.
Története:
Ez az egyik legnagyobb varázslatgyűjtő hely, nem hiába van hát különleges képessége a teremnek...
Nem olvasta tovább a lány, csak az utolsó sorra pillantott:
Nem olvasta tovább a lány, csak az utolsó sorra pillantott:
Kiskorúak, csak felnőtt mágus felügyeletében szíveskedjenek a teremben tartózkodni!
- Cornelia, azt hiszem ide csak szülőkkel lehet bejönni!- mondta a barátnőjének, aki nem messze tőle egy fiúval cseverészett. Sue nem hallott semmit a beszélgetésből, viszont azt tisztán látta, ahogy a barátnője, a velük egyidős srácot hátralökte és az arca elvörösödött.- Mit csinálsz? Már mondtam, hogy el kellene mennünk innen- rohant oda Sue barátnőjéhez, s próbálta talpra állítani a fiút.
- Ne Sue! Ne segíts neki- Jessie kérdően meredt rá.
- Miért ne?
- Mert egy büdös sárvérű- válaszolta dühösen és keserűen.
Sue köpni- nyelni nem tudott, hisz számára az ilyen arrogáns aranyvérűek szánalmasak voltak, s a legjobb barátnője is közéjük tartozott- villant belé a felismerés.
- Ennyi az ok, amiért meglökted?- próbálta higgadtan kezelni a helyzetet Sukey.
- Ne Sue! Ne segíts neki- Jessie kérdően meredt rá.
- Miért ne?
- Mert egy büdös sárvérű- válaszolta dühösen és keserűen.
Sue köpni- nyelni nem tudott, hisz számára az ilyen arrogáns aranyvérűek szánalmasak voltak, s a legjobb barátnője is közéjük tartozott- villant belé a felismerés.
- Ennyi az ok, amiért meglökted?- próbálta higgadtan kezelni a helyzetet Sukey.
- Nem elég? Plusz szemtelenkedett és előadta azon szemléletét, hogy a varázselődtelen mágusokat gyűlölő mágusok arrogánsak és szemtelenek- mondta dühösen, miközben a fiút a magasba emelte tekintetével.
Ekkor világosodott meg Sue: talán a megérzése jó volt az első találkánál és igazából ez ő: a terem felszínre hozta az igazi énjét.
- Mit akarsz vele csinálni?- kérdezte.
- Megleckéztetem- válaszolta. Sue kifújt egy adag levegőt és próbált higgadt maradni.
- Honnan van ez a szemléleted a varázstalanok ellen? A szüleid..- erre ő felkacagott, Jessie be se tudta fejezni.
- A szüleim tutyi- mutyik. Letagadják, hogy halálfalók voltak a vérvonalba, akik a Nagyurat követték, s ezt a szemléletet terjesztették. De az unokanővérem, na ő megvilágosított.
Belém szorult az utolsó pozitív mondat is, amit ki akartam ejteni a számon, csak meredtem rá.
- De mivel te, aranyvérű vagy és eszes úgy gondoltam jó barátok lehetünk. Amikor ellenségeskedtél és kiemelted a negatívumaimat, igazán tetszett. Mintha halálfaló nevelt volna fel, csöppnyi eltéréssel. Olyan vagy mint én...
Sue elkomorodott és átjárta a düh.
- Mint te? Egyáltalán nem ismersz!- mondta dühösen, szemei is tűzben égtek.
Cornelia felkacagott.
- Tudom, hogy először ijesztő, de rá kell jönnöd, hogy az ilyenektől mint ez- mutatott a lebegő srácra, aki próbált kiabálni, de nem ment neki-, nem lehet nyugodtan élni. Hogy jön egy ilyen trolltárgyalapátoló féreg ahhoz, hogy minket minősítsen?
- Csak téged minősített- mondta ridegen Sukey.
- Leplezd csak, tudom, hogy ki vagy. De amíg eldöntöd, hogy mellém állsz, addig én elintézem ezt a mocskot.
- Nem kell eldöntenem, tudom, hol állok- mosolyodott el, biztatóan.
- Na akkor, remek, gyere segíts, szegényke nem tud úszni és be kéne tenni a vízbe- sziszegte, mire a fiú, kérően nézett rám.
- Egy szóval sem mondtam, hogy melletted állok! Nem szolgálok ki olyan boszorkányokat, akik képesek lennének más mágusokat vízbe fullasztani, családfájuktól függően.
Kényesen felkacagott.
- Kapsz még egy lehetőséget, hogy átgond..
- Nem gondolom át!- vágott közbe Susan.- Tudom, ki vagyok és mit akarok, ellenben veled, aki itt, eme szent helyen mutatta ki a foga fehérjét, eddig pedig álnok színjátékot játszott...
- Talán tévedtem- mondta szomorúan.
Sue elmosolyodott, hogy a lány rájött a jóra, még mielőtt hibázott volna, de Corn folytatta:
- Tévedtem, hogy azt hittem, van benned valami... De te is csak egy mocskos, megriadt aranyvérű ivadék vagy, aki nem érdemli meg ezt a címet sem- köpött egyet.
- Mindenki magából indul ki, szóval te sem érdemled meg ezt a címet, főleg hogy csak hévből gyilkossá válhatsz, mert te vagy a mindenség uralkodója- mondtam lenézően, emelt hangon.
- Inkább meg se szólalj, te kis ribanc! Inkább kussolj vissza a nyomorék szüleidhez, még mielőtt felgyújtom a hajad- sziszegte. Majd egyszer csak felkacagott.
- Na ez a jó- nevetett.- Mire vagy annyira oda? Még az erőd sincs meg.. Talán kvibli vagy, Jessica!?- kényesen ejtette az utolsó szót.
Suet totálisan elfutotta a méreg.
- Eltűröm, hogy engem sértegetsz, de hogy a szüleimet is lehord mindennek, te kis... Te kis szajha!
- Mond csak, te büdös kvibli! Addig én elvégzem a piszkos munkát, amitől beijedtél szivi- röhögött kényesen. A kapálózó fiút, aki percről- percre ijedtebb lett, a tó fölé lebegtette.
Sue nagyon megijedt, de ezzel együtt az adrenalin is átjárta.
- Nem hagyhatom, segítenem kell! De varázslat ellen mit tehetek? És mi van ha igaza van és kvibli vagyok!? Akkor a szemem előtt hal meg egy ártatlan!?- gondolta magában.
Gyorsan határozta el magát.
Kilépett a papucsából és Corneliához vágta, mire az elvesztette a kontaktus és hátrahőkölt.
- Ügyes ki próbálkozás, de csak segítettél nekem- ordította és élesen felnevetett.
Igaza volt. A fiú a magasból zuhant a tóba.
- Te jó ég! Te jó ég! Szent Merlin segíts!- suttogta, miközben Cornelia mögötte örömtáncot járt.
Koncentrált a víz tükrére, miközben egy könnycsepp hullott le az arcáról. Várt, várt és fókuszált, erőseket szuszogott, amikor megjelent a víz tetején a fiú, s miközben lepergett a testéről a víz, kiemelkedett, majd a szárazföldre lebegett.
Sueban egyszerre az első varázslat öröme, a megmentés boldogsága, illetve a düh, csalódottság és a szomorúság vegyült.
A fiú amint szerencsésen partot ért kirohant a teremből, amit Corn nem vett észre időben, így a zsákmány elfutott.
- Te trolltakonyagyú- kezdett bele a szitkozódásba, miközben megrohamozta Suet. Erélyes léptekkel érkezett meg Suehoz, s már lendítette volna kezét egy pofonért, de Sue elkapta a kezét.
- Vesztettél!- mondta, miközben farkasszemet nézett a lánnyal.
- Hogy a ronda anyádba...- mondta Cornelia. Sue megszívta magát és minden dühét kiengedte: Cornelia a sziklafalnak csapódott, s eszméletlenül esett a földre.
Sue két percig csak állt ott, majd kirohant a szülőkért, akik elképedve hallgatták végig a sztorit.
- Jaj, kicsikém! Roxana a hibás, megbolondította- pityergett az anyja, ahogy hordágyra varázsolta a lányát.
- Miért kellett ilyen brutálisan leszerelni, Sue?- kérdezte id. Susan.
- Mert ez nem fair játék volt. De egy szabály mindvégig létezett: vagy ő esik össze, vagy én- mondta Sue, szégyenlősen. Brandon/ Mr Erisson megveregette Jessie vállát:
- Meg tudlak érteni! Ez az egész halálfaló mizéria teljesen felforgatott mindent! Cornelia egészen megváltozott és ez a terem- nézett körbe-, a legrosszabbat hozta ki belőle. Köszönjük, hogy megvédted attól, hogy valami életre való butaságot műveljen.
1 nap kellett, hogy mindenkiben leülepedjenek a dolgok. Sue még ezután is rosszul érezte magát, bármennyire is törekedett a vidámságra. Napról- napra fejlődött, csak lassan tudott kimászni a bűntudat gödréből.
Corneliát akkor látta utoljára, eszméletlenül, gonoszan. A lány azután gyógyító kezei alá került, majd szanatóriumba. A családok között megszakadt a kapcsolat is a kellemetlen eset miatt.
De a legsajnálatosabb dolog, amit Sue még aznap megértett: a kapcsolatukat már nem lehet helyrehozni: életre szóló ellenséget szerzett magának.
Ekkor világosodott meg Sue: talán a megérzése jó volt az első találkánál és igazából ez ő: a terem felszínre hozta az igazi énjét.
- Mit akarsz vele csinálni?- kérdezte.
- Megleckéztetem- válaszolta. Sue kifújt egy adag levegőt és próbált higgadt maradni.
- Honnan van ez a szemléleted a varázstalanok ellen? A szüleid..- erre ő felkacagott, Jessie be se tudta fejezni.
- A szüleim tutyi- mutyik. Letagadják, hogy halálfalók voltak a vérvonalba, akik a Nagyurat követték, s ezt a szemléletet terjesztették. De az unokanővérem, na ő megvilágosított.
Belém szorult az utolsó pozitív mondat is, amit ki akartam ejteni a számon, csak meredtem rá.
- De mivel te, aranyvérű vagy és eszes úgy gondoltam jó barátok lehetünk. Amikor ellenségeskedtél és kiemelted a negatívumaimat, igazán tetszett. Mintha halálfaló nevelt volna fel, csöppnyi eltéréssel. Olyan vagy mint én...
Sue elkomorodott és átjárta a düh.
- Mint te? Egyáltalán nem ismersz!- mondta dühösen, szemei is tűzben égtek.
Cornelia felkacagott.
- Tudom, hogy először ijesztő, de rá kell jönnöd, hogy az ilyenektől mint ez- mutatott a lebegő srácra, aki próbált kiabálni, de nem ment neki-, nem lehet nyugodtan élni. Hogy jön egy ilyen trolltárgyalapátoló féreg ahhoz, hogy minket minősítsen?
- Csak téged minősített- mondta ridegen Sukey.
- Leplezd csak, tudom, hogy ki vagy. De amíg eldöntöd, hogy mellém állsz, addig én elintézem ezt a mocskot.
- Nem kell eldöntenem, tudom, hol állok- mosolyodott el, biztatóan.
- Na akkor, remek, gyere segíts, szegényke nem tud úszni és be kéne tenni a vízbe- sziszegte, mire a fiú, kérően nézett rám.
- Egy szóval sem mondtam, hogy melletted állok! Nem szolgálok ki olyan boszorkányokat, akik képesek lennének más mágusokat vízbe fullasztani, családfájuktól függően.
Kényesen felkacagott.
- Kapsz még egy lehetőséget, hogy átgond..
- Nem gondolom át!- vágott közbe Susan.- Tudom, ki vagyok és mit akarok, ellenben veled, aki itt, eme szent helyen mutatta ki a foga fehérjét, eddig pedig álnok színjátékot játszott...
- Talán tévedtem- mondta szomorúan.
Sue elmosolyodott, hogy a lány rájött a jóra, még mielőtt hibázott volna, de Corn folytatta:
- Tévedtem, hogy azt hittem, van benned valami... De te is csak egy mocskos, megriadt aranyvérű ivadék vagy, aki nem érdemli meg ezt a címet sem- köpött egyet.
- Mindenki magából indul ki, szóval te sem érdemled meg ezt a címet, főleg hogy csak hévből gyilkossá válhatsz, mert te vagy a mindenség uralkodója- mondtam lenézően, emelt hangon.
- Inkább meg se szólalj, te kis ribanc! Inkább kussolj vissza a nyomorék szüleidhez, még mielőtt felgyújtom a hajad- sziszegte. Majd egyszer csak felkacagott.
- Na ez a jó- nevetett.- Mire vagy annyira oda? Még az erőd sincs meg.. Talán kvibli vagy, Jessica!?- kényesen ejtette az utolsó szót.
Suet totálisan elfutotta a méreg.
- Eltűröm, hogy engem sértegetsz, de hogy a szüleimet is lehord mindennek, te kis... Te kis szajha!
- Mond csak, te büdös kvibli! Addig én elvégzem a piszkos munkát, amitől beijedtél szivi- röhögött kényesen. A kapálózó fiút, aki percről- percre ijedtebb lett, a tó fölé lebegtette.
Sue nagyon megijedt, de ezzel együtt az adrenalin is átjárta.
- Nem hagyhatom, segítenem kell! De varázslat ellen mit tehetek? És mi van ha igaza van és kvibli vagyok!? Akkor a szemem előtt hal meg egy ártatlan!?- gondolta magában.
Gyorsan határozta el magát.
Kilépett a papucsából és Corneliához vágta, mire az elvesztette a kontaktus és hátrahőkölt.
- Ügyes ki próbálkozás, de csak segítettél nekem- ordította és élesen felnevetett.
Igaza volt. A fiú a magasból zuhant a tóba.
- Te jó ég! Te jó ég! Szent Merlin segíts!- suttogta, miközben Cornelia mögötte örömtáncot járt.
Koncentrált a víz tükrére, miközben egy könnycsepp hullott le az arcáról. Várt, várt és fókuszált, erőseket szuszogott, amikor megjelent a víz tetején a fiú, s miközben lepergett a testéről a víz, kiemelkedett, majd a szárazföldre lebegett.
Sueban egyszerre az első varázslat öröme, a megmentés boldogsága, illetve a düh, csalódottság és a szomorúság vegyült.
A fiú amint szerencsésen partot ért kirohant a teremből, amit Corn nem vett észre időben, így a zsákmány elfutott.
- Te trolltakonyagyú- kezdett bele a szitkozódásba, miközben megrohamozta Suet. Erélyes léptekkel érkezett meg Suehoz, s már lendítette volna kezét egy pofonért, de Sue elkapta a kezét.
- Vesztettél!- mondta, miközben farkasszemet nézett a lánnyal.
- Hogy a ronda anyádba...- mondta Cornelia. Sue megszívta magát és minden dühét kiengedte: Cornelia a sziklafalnak csapódott, s eszméletlenül esett a földre.
Sue két percig csak állt ott, majd kirohant a szülőkért, akik elképedve hallgatták végig a sztorit.
- Jaj, kicsikém! Roxana a hibás, megbolondította- pityergett az anyja, ahogy hordágyra varázsolta a lányát.
- Miért kellett ilyen brutálisan leszerelni, Sue?- kérdezte id. Susan.
- Mert ez nem fair játék volt. De egy szabály mindvégig létezett: vagy ő esik össze, vagy én- mondta Sue, szégyenlősen. Brandon/ Mr Erisson megveregette Jessie vállát:
- Meg tudlak érteni! Ez az egész halálfaló mizéria teljesen felforgatott mindent! Cornelia egészen megváltozott és ez a terem- nézett körbe-, a legrosszabbat hozta ki belőle. Köszönjük, hogy megvédted attól, hogy valami életre való butaságot műveljen.
1 nap kellett, hogy mindenkiben leülepedjenek a dolgok. Sue még ezután is rosszul érezte magát, bármennyire is törekedett a vidámságra. Napról- napra fejlődött, csak lassan tudott kimászni a bűntudat gödréből.
Corneliát akkor látta utoljára, eszméletlenül, gonoszan. A lány azután gyógyító kezei alá került, majd szanatóriumba. A családok között megszakadt a kapcsolat is a kellemetlen eset miatt.
De a legsajnálatosabb dolog, amit Sue még aznap megértett: a kapcsolatukat már nem lehet helyrehozni: életre szóló ellenséget szerzett magának.
Két év múlva látták egymást újra, amikor gólyákká váltak a Roxfortban.
Sue nem tudott kezdeményezni, mert tudta eredménytelen, s nincs értelme hajbókolni, de amikor Cornelia újabb barátsági egyezményt nyújtott be, kissé kétkedve, de elfogadta.
Persze kapcsolatuk már nem lehetett ugyanaz, a történetek miatt sem és Cornelia új baráti köre miatt sem.
1 hónap múlva, amikor végre sikerült teljesen tisztázni a dolgaikat, Cornelia megejtette élete egyik legnagyobb hibáját: megpróbálta megalázni Suet azzal, hogy naplóját felolvassa az egész Nagyteremnek, ezzel teljes megaláztatásba hozva a lányt.
Ezzel elvágta magát Suenál, aki csupán azért úszta meg a dolgot, mert a régi Tekergők titokban megmentették.
Ezzel kezdődött el az igazi csata!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése