2011. márcus. 30., szerda

Miután majdnem egy héttel ezelőtt betöltöttem a 15. életévemet, kissé máshogy szemléltem a világot, s valahogy újra visszajött a jókedvem, talán kezdtem visszatalálni régi önmagamhoz, amely most egy csekély időre elbújt.

Lementem a Nagyterembe reggelizni Ashleyvel az oldalamon.
- Na jól van, mesélj drágám, hogy mentek a vizsgák! Olyan régen nem beszélünk, pontosabban csak úgy futólag- kezdtem bele mosolyogva a szövegembe, miközben leültem az asztalhoz, kezemben egy krémmel töltött fánkkal.
- Hát, úgy érzem elég jól sikerültek, reménykedem. Na és neked, hogy ment?
- Végül is én is elég jól teljesítettem már amennyire tudtam.
. Tök izgi, nemsokára itt lesznek a baglyok.
- Ó, jee- mondtam vigyorogva, s bekaptam az első falatokat.

10 körül elkezdtem befejezni a pakolást a bőröndömbe, s elkezdtem búcsúzkodni a varázslás örömétől, mely az elkövetkezendő időszakban korlátozottá vált.
Ekkor repültek be a klubhelyiségbe a hatalmas kötegeket szállító baglyok.
- Megjöttek az eredmények!- kiáltották a legkisebbek és elkezdték megrohamozni a helyiség közepén elhelyezkedő asztalt, amin a pergamenek álldogáltak.
- Hékás! Mielőtt tönkretennétek valakinek a munkáját azzal, hogy mint az őrült keresitek a saját cetliteket várjatok. Rendben?- s elindítottam egy bűbájt, aminek lényege az volt, hogy a pergamen megtalálta a tulaját. Az utolsó eredmény hozzám érkezett:
Meglepődve olvastam az eredményeimet, nem hittem volna, hogy ilyen jól sikerültek a vizsgáim és hogy ilyen összértéket értem el.
Még egy értesítést kaptam, amely konkrétan összefoglalta a hazafelé utat:
A dokumentumok átböngészése után rohantam Cathyhez, hogy elmondjam neki, milyen lett a bizonyítványom. A legjobban a Cvikker díjon csodálkoztam, de borzasztó örömmel töltött el.

Egész délután a kastélyban lézengtünk, igyekeztünk mindenhová valami érdekességet tenni, amivel feldobhattuk az estét.
Illetve még pár kimaradt csomagot kézbesítettem a barátaimnak, mivel mint minden évben most is adtam egy csekély kis ajándékot a haveroknak, emlékül és kívánva kellemes pihenést a szünetre.

Ez az időpont hamar elérkezett. Felvettem a dísztaláromat, s a tükör előtt illegetve- billegetve magam készültem az estélyre.

Pontosan 3/4 8-kor futottam be a Nagyterembe. Különleges érzés volt?: egy újabb évzáró, egy olyan, mely átbillent a seprű másik oldalára, hisz a 7 évemből már a felét rég kijártam. Kicsit rettegtem is attól, hogy ez az idő olyan hirtelen elrepülhet..
Leültem Lisa mellé, akivel őrülten vigyorogtunk, mert újabb csínytevés volt készülőben, ami egyenlőre még váratott magára. Pontban 8 órakor nyitották meg az estét, ahol a szokásos következő tanévre vonatkozó infókat osztottak meg velünk, illetve különböző beszédeket hallottunk, melyeknek más- és más volt a tartalmuk. Egyik a következő évben beindítandó kviddicsszezonról mesélt, a másik a varázsversenyekről, melyeken a diákok kitűnő teljesítményt nyújtottak, de a legmeglepőbb mind közül az utolsó volt. Ez utóbbi a csínytevésekről számolt be, ugyanis ebben az évben totálisan felszaporodtak a katartikus események, melynek okozói mi voltunk, de ez mindvégig titok volt... Shhh :D
Még mielőtt hozzáláthattunk volna a kajáláshoz (farkas éhes voltam), megajándékozták az ez évi kitüntetetteket. Elpirulva hallgattam ahogy a nevemet mondják, s én kibotorkálva a Cvikker díj kis méretű trófeáját tartottam a kezemben. El se hittem :$
Az utolsó pont volt a legfantasztikusabb. Hosszú, izgalmas időhúzás után bejelentették az ezévi házkupa győztesét.

- Nem hiszem eeeelll!- kiáltottam felugorva, amikor kimondták a házam nevét, a zászlók is a narancssárga színt öltötték magukra, s a kupánk ott magasodott az igazgatóasszony kezébe.
Hihetetlenül boldog voltam, hisz amióta ide jártam sorozatba nyertük a kupákat, habár egoista dolog lenne összekötni azzal, hogy ez cska akkor vált valóra, amikor az iskola tanulójává váltam...

A nagy izgatottságra jól esett az a sok finomság, amit az este folyamán elfogyasztottunk. Fantasztikus kedvem volt, az este is kitűnőre alakult és egy tökéletes évet zártam.
Éppen a desszertnél jártunk, amikor fél 10 körül berobbantak a csínytevők. Vagyis a mi kreálmányaink: kis, miniatűr boszorkányok és varázslók, akik mindenféle édességet dobáltak és kiáltozták, hogy: "Kellemes szünetet!" és hasonlókat. Körülbelül negyed óráig tartott a "produkció", de ellentétben a tanévnyitói hatással, mindenki jót nevetett rajta és begyűjtött pár szem édességet.

Az utolsó falatok elfogyasztása után mindenkit felvezényeltem a hálókörletbe. Éjfél felé járt az idő, amikor végre megpihenhettem, hisz a sok diák elvette az erőmet.
Már nem sokan voltak a klubhelyiségben. Én a kanapén ültem, szemben a játszadozó tűzzel, ami még így, a tavaszi estéken is megnyugtatott.
- El sem hiszem, hogy másodikos leszek- kuporodott mellém Katie kipirult arccal. Cseppet sem látszott fáradtnak, ellenben velem.
- Na igen, én meg azt, hogy ötödikes. Valami megváltozott bennem, totál öregnek érzem magam- meredtem a tűzre.
- Mert az is vagy- kuncogott a hugocskám.
- Kösz már- kuncogtam és magamhoz öleltem.
- Van egy olyan érzésem, hogy most minden meg fog változni- eltorzult arccal beszéltem, nem tudom miért, de komoly indokokat akartam keresni a szavaim alatt, az agyam nem talált semmit, azonban mégis éreztem valami frusztrálót..
- Lehet, mondjuk jövőre kapok seprűm- mosolygott a testvérkém. Elvigyorodtam, de még mindig a tűz táncában révedeztem.. Napok óta úgy éreztem, mintha a testemben egy harc játszódna le.. Megváltoztam, minden egyes porcikám más ruhát öltött, de még óvatlanul kereste régi önmagam. Úgy éreztem, mintha egyszerre egy új és egy régi élet hadakozna bennem. A régi önmagam a ködbe vész, s csak foltokat látni belőle, az új, az ismeretlen pedig még nem fedte fel kilétét. Lebegtem homályban, s komolyan úgy éreztem magam, mintha egy mesében lennék. Minden olyan tompa volt, már napok óta. Szabad óráimban meredtem a távolba indokot keresve, hogy miért érzem ezt a homályt belül, s hogy miért nem találom meg önmagam, bármennyire is kutatok utána?