Darkness.

Te azt kérded: Hol voltál? Mi történt veled? Jól vagy?
Nekem ennél jóval fontosabb kérdésem van magamhoz: Ki vagyok én?

Ha valaha azt hittem a félelem és a sötétség korszaka véget ért Voldemort halálával és Harry Potter korszakával, tévedtem.
Talán még ennél borzalmasabb történt velem, az elmúlt 1 évben.

A negyedik tanévem után sötét titkok, bizarr információk kerültek a birtokomba, melyek lassacskán felemésztettek.
Napokon át könyveket bújtam, idegenekkel találkozgattam, s az ismeretlen rohamosan kezdett megváltoztatni engem.
Aztán lassan rátaláltam a nagy titokra, melyért annyit gürcöltem, ám az csak gyűlöletet szült bennem. Az egész nyaram arra ment el, hogy a gonoszt kutattam, s közben minden vágyam, tervem felégettem. Cserben hagytam a barátaimat, nem foglalkoztam a drága jó Twichesemmel, elidegenültem Zacktől, s megutáltam a családom, ezzel meggyilkolva önmagam.
Mire a tanév kezdetét vette eltűntem, megszöktem, s a gonosz, melyben megbíztam, s naivan jónak hittem elárult engem, bilincsbe vert.
Két hónap raboskodás után Zack tűnt fel reményként, aki a mentőakciójából csapdába esett, s sínylődött velem egy hónapot, de a kellő pillanatban feláldozva önmagam megszabadítottam, habár egy átok miatt nem emlékezhetett vissza a történtekre.
Kínoztak, átkoztak, véresre szabdaltak, de nem tudtak megtörni, s végül az idő megmentett, s visszatértem.

De már nem bízok senkiben és semmiben, mert én már nem az a bájos, aranyos, bajkeverő tini vagyok, hanem az üldözött, aki próbálja megtalálni a helyes utat, a végzetet, a sorsot.
Ám az én harcom még nem ért véget, sőt, még el sem kezdődött igazán.

Hogy miért változtam meg? A válasz egyszerű: a nagy titok miatt. Ha belenézek a tükörbe, támad egy kettősség bennem: látok egy bájos, kedves Suet, a régi lányt, s ellenben azzal egy ismeretlen, sötét, rémisztő gyilkost ugyanazzal az arccal.
Viszont egyik sem én vagyok! Talán elvesztem félúton?